Véget ért az FIA Autós Hegyi Európa-bajnokság: az utolsó futamon, a horvátországi Buzetben Nagy Norbert újabb pontszerző helyével bebiztosította a 4-es kategória második helyét. A magyar pilóta kedvenc pályáján ötödikként zárta a versenyt. A bajnoki címet a hazai pályán versenyző  és címvédő, Matija Jurisic szerezte meg.

„Ez a hétvége már a felszabadult versenyzésről szólt. Apróbb technikai nehézségektől eltekintve nagyon jó hangulatú zárása volt az idénynek, ami biztató alap a jövő évre” – értékelt Nagy Norbert.

A szezon során a csapatnak komoly kihívásokkal kellett szembenéznie, elsősorban a kategóriaváltásból adódó beállítási és technikai feladatokkal. „Az év elején sokat kísérleteztünk, hogy megtaláljuk az optimális egyensúlyt a motorerő és a futómű között. Versenyről versenyre fejlődtünk, és ennek köszönhetően az idény végére stabil dobogósok lettünk” – tette hozzá a magyar pilóta.

Nagy Norbert kiemelte: a siker kulcsa a kis létszámú, de rendkívül összetartó csapat, valamint a hazai motorsportos közösség támogatása. „Ez a projekt a magyar találékonyság igazi példája: ha szakmai vagy technikai segítségre volt szükségünk, mindig akadt valaki, aki mellénk állt. Ez hatalmas erőt adott.”

A pilóta számára most sem jön pihenő: folytatódik a Driver Akadémia versenyzőképző programja, és megkezdődnek az autó további fejlesztései is. A 2026-os szezon áprilisban rajtol. (nnrt)

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.