Ezért Andy Robertson és Trent Alexander-Arnold főszereplésével máris karácsonyozott a csapat. A két focista – Télapókként személyre szabott kisebb-nagyobb ajándékokkal – szurkolói nótát éneklő óriási Télapó-figurától az ébresztőórán át a jókora plüsszsiráfig – lepte meg a játékostársakat, méghozzá a Google mesterségesintelligencia-chatbotja, a Gemini ötletei alapján. Szoboszlai különösen boldogan fogadta a neki szánt apróságot, amely már a közelgő házasságát vetíti elő – írja a Borsonline.

Ahogy a klub hivatalos YouTube-csatornájára feltöltött, jó hangulatú videón látszik, Szoboszlai egy esküvőtervező füzetet kapott Alexander Arnoldéktól, díszes „Dominik és Borka” felirattal.

Igent mondott, ember – ugratták a magyar középpályást a szállóigévé vált Instagram-bejegyzésével az októberi eljegyzéséről.

Szoboszlai Dominik a magyar válogatott Bosznia-Hecegovina elleni idegenbeli, 2–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-meccsen lőtt két gólja után két nappal kürtölte világgá, hogy Budapestre visszatérve megkérte szerelme, Buzsik Borka kezét.

Objektum doboz

„És tudjátok, kit hívjatok meg elsőként: a tanút” – mutatott Robertson légiósunk legjobb liverpooli barátjára, Alexander-Arnoldra.

Írta a Magyar Hírlap

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.