Labdarúgás – Roman Skuhravý lett az FC Kassa edzője
Új edző irányítja az FC Kassát! A többségi magyar tulajdonban lévő csapat kispadjára Roman Skuhravý ült le. A 49 éves tréner Geri Gergelyt váltotta, megbízatása az idény végéig szól. Skuhravý…
Ahol a sport a mindennapod része
Új edző irányítja az FC Kassát! A többségi magyar tulajdonban lévő csapat kispadjára Roman Skuhravý ült le. A 49 éves tréner Geri Gergelyt váltotta, megbízatása az idény végéig szól. Skuhravý…
Matteo Marani, az Olasz Profi Labdarúgóliga elnöke vezette a népes közönség előtt rendezett eszmecserét. „Puskás azon ritka magyarok közé tartozik, akinek nevét az olaszok a mai napig helyesen ejtik ki.…
Alejandro Zubillaga vezetőedző együttesének különösen a védekezése volt gyenge az első negyed nagy részében. A hazaiak a szakasz közepén már nyolc ponttal is vezettek, ebből csupán három pontot tudott faragni…
Három angol és egy egyiptomi klasszis a legjobb négy között a PSA Budapest Openen. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint az Ormai László Csarnokban zajló világranglista-versenyen az elődöntők során…
Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videójában közölte: a magyar szurkolók joggal várják a szerda estét, hiszen a Ferencváros elkezdi szereplését az Európa-liga újjászervezett csoportkörében, ráadásul nem is akármelyik csapattal…
A 64 éves sportvezető az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége alkalmából rendezett sportvezetők nemzetközi konferenciáján tartott előadást kedden, amelyet követően az MTI-nek adott interjúban azt mondta, jelenleg rendkívül összetett feladat…
A zöld-fehérek történetük egyik legnagyobb európai kupasikerüket éppen a brüsszeli csapattal szemben érték el, 1995 augusztusában a Bajnokok Ligája selejtezőjében Zoran Kuntic góljával idegenben 1–0-ra győztek, majd az Üllői úti…
Farkas Balázs búcsúzott a PSA Budapest Openen. Az Ormai László Csarnokban zajló rangos fallabda világranglista verseny 2. fordulójában az első számú magyar játékos döntő szettben, meccslabdáról kapott ki 3-2-re a…
Eredmények, 7. forduló: Kolorcity Kazincbarcika SC–Szentlőrinc SE 2–0 (1–0) gólszerzők: Polgár (24.), Bódi (58., tizenegyesből) vasárnap játszották: Aqvital FC Csákvár–Budapest Honvéd FC 3–1 (2–0) g.: Szalai P. (7.), Nagy Z.…
Remek hangulatú összejövetelen köszöntötte a Magyar Úszó Szövetség a párizsi olimpián és paralimpián részt vett úszókat és felkészítőiket – és online még Kós Hubert és Sárkány Zalán is bekapcsolódott az…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.