„Otthon megakadtam, úgy éreztem, váltanom kell. Nem hiszem, hogy csak ott lehet jól korcsolyázni, szerintem fontosabb, hogyan tudok jobb lenni. Sokat segít nekem az itt dolgozó honfitársam, Csul Vonli, aki emellett azt tanítja, hogy van másik út is, mint a dél-koreai” – fogalmazott Mun, aki az állampolgári eskü letételekor a Ferenc nevet választotta.

Mun hozzátette, már most úgy érzi, hogy jól döntött, a csapattársai befogadók, egyúttal pedig elfogadják, hogy más kultúrából érkezett.

Céljaival kapcsolatban kijelentette, mint mindenkinek, neki is az olimpiai aranyérem az álma, az odavezető úton azonban előbb az Európa-bajnokságon szeretne jól szerepelni, aztán nézhet majd előrébb.

„Sokáig szeretnék versenyezni, terveim közt szerepel még a 2038-as olimpia is, utána pedig edzőként dolgoznék tovább, Magyarországon. Hiszek abban, hogy ha megteszek minden tőlem telhetőt, sok kisgyereknek és fiatalnak megadhatom a reményt és az álmot a tekintetben, hogy korcsolyázóként minél magasabbra vágyjanak” – zárta Mun Vundzsun, akivel együtt honfitársa, az olimpiai érmes gyorskorcsolyázó, Kim Minszok is magyarként szerepel a következő idényben.

Írta a Magyar Hírlap

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.