A BOK Sportcsarnokban hétfőtől szombatig tartó utánpótlás kick-box világbajnokságon a küzdelmi szakágakban csak később kerül sor a véghajrákra, formagyakorlatban ugyanakkor az eddigi három nap mindegyikén osztottak érmeket. Szerdán a zenés pusztakezes versenyszámok kerültek sorra. Ezekben két magyar éremnek örülhettek a hazai szurkolók: az egyik ráadásul aranyérem lett!

A junior lányoknál Udvarhelyi Fanni nyerte meg a kategóriát, míg a kadet 1-es korosztályban Kakas Nóra a harmadik helyen végzett.

“Nagyon erős a formagyakorlatos mezőny, a legjobb európai nemzetek mellett kiváló versenyzők érkeztek az amerikai kontinensről is. Bosszantó, hogy ugyanakkor sokszor csak hajszállal csúsztunk le a dobogós helyekről, hiszen több versenyzőnk is így lett negyedik. Így is sikerült már begyűjtenünk tizenkét érmet, amiből hét az egyéni és öt pedig a csapat kategóriákban született” – értékelte az első három nap szereplését a szakág hazai vezetője.

Puravecz Péter hozzátette: a csütörtöki, utolsó formagyakorlatos napon mind egyéniben, mind pedig csapatban újabb elsőségekre számít a magyar fiataloktól. 

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.