Csak a hajrában tudott egyenlíteni a Roma Kassán
Döntetlennel ért véget a Kassai Futball Arénában az FC Kassa és az AS Roma összecsapása. Az ünnepi találkozó volt az aréna hivatalos avatója. A mérkőzést 12.400 néző szurkolta végig a…
Ahol a sport a mindennapod része
Döntetlennel ért véget a Kassai Futball Arénában az FC Kassa és az AS Roma összecsapása. Az ünnepi találkozó volt az aréna hivatalos avatója. A mérkőzést 12.400 néző szurkolta végig a…
A holland szakember ígéretének megfelelően nagy lendülettel és energikusan kezdett a Ferencváros, amely az első perctől beszorította ellenfelét. A magyar bajnok kifejezetten sok beadással próbálkozott a szélekről – különösen Marquinhos…
A tréningre a Le Bourget-i televíziós központ tőszomszédságában kialakított edzőteremben volt lehetősége. Az egyéni összetettben szereplő Mészáros elemeket, gyakorlatrészeket próbálgatott, sorrendben korláton, nyújtón, talajon, lovon, gyűrűn és ugrásban. A pódiumedzés…
A sportért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly ősszel indult el az államtitkárság számára legkedvesebb projektje, a Sportoló Nemzet Program, amelynek célja, hogy a sportot közelebb hozzák az…
Hatvannyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Serdülő Bajnokságot, amit a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszodában rendeznek meg. A 16 éves és fiatalabb korosztály országos bajnokságára július 24-27. között kerül sor. A…
Egyike a kiválasztottaknak, akiknek kellő tehetség adatott s vele elszántság és kitartás, hogy 19 évesen Európa-bajnok, húszévesen pedig már világbajnok legyen. A magyar edzői tudás készítette fel a világhódításra, és…
Elsőként Thomas Bach köszöntötte a megjelenteket, és arról beszélt, hogy az olimpiának a sporton túlmutató jelentősége van, az olimpiai faluban több mint kétszáz ország sportolói laknak együtt, példát mutatva ezzel…
A hétfői sajtóeseményen mutatták be hivatalosan a 16 fős együttest, illetve a paralimpián szereplő sportolókat is. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az eseményen elmondta, a kajak-kenu az elmúlt húsz év…
„Az energikus futballt kedvelem, ezt szeretném viszontlátni, ez az alapja a futballfilozófiámnak. A szurkolók energiájáról példát vehetünk, és azt fel is kell használnunk. A támadó futball híve vagyok, de a…
Ötödik olimpiájára készül a magyar úszócsapat egyik legszerethetőbb egyszersmind legeredményesebb versenyzője. Telegdy-Kapás Boginak két arca van: egy örökkön mosolygó (jó eredmények esetén örömében könnyező) tündér a parton, valamint egy igazi…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.