A XXXIII. nyári olimpiai játékok elnevezése csalóka, hiszen a sorszámba a világháborúk miatt elmaradt versenyeket is beleszámolták. Az idei tehát valójában a harmincadik az ötkarikás játékok sorában. A megnyitón összesen 63 magyar vesz részt – sportolók és küldöttségi tagok vegyesen.
A házigazda, Emmanuel Macron az Élysée-palotában fogadta dél körül a ceremónián részt vevő hivatalos állami képviselőket. Azóta viszont lassan mindenki átért a dísztribünhöz.

A nézőtér is hamar megtelt annak ellenére, hogy egy órával a kezdés előtt elkezdett esni az eső. Sőt, a francia lapjelentések szerint a Szajnára néző toronyházak ablakaiból és tetejiről is sokan követik az eseményeket.

De hol van az olimpiai láng? A megnyitóra készült kisfilm szerint Jamel Debbouze-nél a Stade de France-ban. Nyilván a humoristának elfelejtettek szólni, hogy a ceremóniát a Szajnán tartják. Szerencsére feltűnt Zinedine Zidane, aki át akart szaladni vele, csakhogy beszorult a metróba. Három gyerek kelt a segítségére, akik a katakombákon keresztül, majd végül egy révésszel juttatták célba a verseny szimbólumát.
Nem sokkal fél 8 után elindultak a csapatok hajói a Szajnán. Érdekesség, hogy az ENSZ által regisztrált menekültek külön „menekült válogatottat” alkotnak, valamint a háború és a szankciók miatt az orosz és belarusz sportolók sem saját lobogó alatt versenyeznek.
A felvonulást rövidesen egy revü szakította meg. Az első sztárvendég: Lady Gaga, aki franciául énekelt, majd zongorázott is. Fekete ruhájában Zizi Jeanmaire-t idézte meg, a szám is a francia énekesnő ikonikus slágere volt.
Az olimpiai láng eközben a gyerekektől az Assassin's Creed című videojáték főszereplőjére emlékeztető révészhez került, aki háztetőkön ugrálva vitte – vajon hová?
A következő show-elem pink-fehér ruhába öltözött táncosok kánkán előadása volt, amit egy grandiózus előadás követett. Közben a titokzatos fáklyavivő áthaladt a Monnaie de Paris-on, hatalmas ládákban megérkeztek az érmek.
A Pont-Neufból Martin Fourcade és Michael Phelps kísérték az érmeket tartalmazó ládákat a Nemzetek Felvonulásának egyik hajóján. Aztán ismét feltűnt az Assassin's Creed figura, és az olimpiai láng további útján megidézték a francia forradalmakat.
Írta a Magyar Hírlap