A 126. Úszó Országos Bajnokság a Szerencsejáték Zrt. Támogatásával máris tarolt, már ami a papíron megdönthető rekordokat illeti: sohasem indultak ennyien – több mint 500 versenyző nevezett –, és sohasem jött ennyi külföldi úszó: 20 országból 70-en méretik meg magukat a Duna Arénában; még néhány olasz klasszis is ellátogat Budapestre.

Wladár Sándor MÚSZ-elnök szavaival élve, mini Európa-bajnokság esedékes keddtől péntekig a Duna Arénában. 2021 után ismét itt rendezik az országos bajnokságot – a magyar edzői kar külön kérésére, hogy a világ egyik leggyorsabb medencéjében még jobb esély legyen a szintek megúszására –, ugyanakkor ellentétben a Covid-időszakban lebonyolított legutóbbi viadallal, most hatalmas kavalkád ígérkezik, hiszen rekordlétszámú magyar úszó áll rajthoz, bónuszként pedig húsz országból érkeznek vetélytársak.

Az ob természetesen olimpiai kvalifikációs verseny – ezért is kötelező, hogy Open legyen, azaz nyitott minden náció számára –, azaz a négynapos eseményen teljesíthetők a párizsi szintidők. Erre több magyar kiválóság is pályázik, az elmúlt években remeklők közül a 2019-ben 200 pillangón világbajnok Kapás Boglárka, a két éve 400 vegyesen Eb-aranyérmes Mihályvári-Farkas Viktória, a junior világbajnok Zombori Gábor, aki 400 vegyesen próbálkozik, illetve az ezen a távon 2021 óta minden világversenyen döntős Holló Balázs (információink szerint Verrasztó Dávid sem tett le arról, hogy 36 évesen odaérjen, de ő a június 24-én záruló kvalifikációs időszak hajrájában veselkedik neki.)

És persze Hosszú Katinka is ott szeretne lenni Párizsban: ő 2022-ben indult utoljára, az akkori ob-n 2-2 aranyat és ezüstöt szerzett, és most két fő távja (200-400 vegyes) mellett 100 pillangón nevezett. Gyermekáldás után ebben a sportágban nagyon kevesen térnek vissza – és azok is leginkább sprinttávokon –, azaz nem véletlen övezi nagy érdeklődés a háromszoros olimpiai bajnoknő indulását; ha sikerrel jár, akkor csúcsnak számító hatodik alkalommal úszhatna az ötkarikás játékokon.

Katinka kapcsán egyébként érdekes egy pillantást vetni az ob-rekordokra – már amellett, hogy az 1989-es születésű Három Grácia közül ő is, valamint két csodás kortársa, Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn 21 (Evelyn esetében 22!) évvel az első ob-szereplésük után még mindig ott lesznek a rajtnál. (A mezőny egyre jelentősebb része 2003-ban még meg sem született, amikor ők hárman már a felnőttek között tempóztak…)

Hosszú 2014-es őrült „test-tesztje” alighanem megdönthetetlen rekord marad: elindult az összes egyéni távon és 17-ből 16-ban érmes lett (8 arany, 5 ezüst, 3 bronz), csak 1500-on ért be negyedikként; 16 egyéni érmet soha, senki nem szerzett egyetlen ob-n. Katinka egy évvel korábban állította be Egerszegi Krisztina egyéni arany-rekordját (9 bajnoki cím) – igaz, az ötszörös olimpiai bajnok a mai napig rekorder az 1990-es produkciójával (12 szám, 12 aranyérem – három váltóval). Egerszegi Krisztina egyébként 92 bajnoki elsőséggel vezeti a hölgyek örökranglistáját – az abszolút csúcstartó persze az örökkévalóságon túl is versenyző Cseh László, aki 112 nagypályás bajnoki arannyal fejezte be pályafutását.

Hosszú mellett a másik nagy visszatérő Milák Kristóf, aki két hét híján egy éve, április 22-én versenyzett utoljára: akkor a 200 pillangó után 100-on is teljesítette az olimpiai szintet (50.80) a kaposvári ob-n, miközben zsinórban negyedszer nyerte a rövidebbik távot. A tervek szerint a héten ugyanazt a programot ússza, mint az elmúlt három ob-n, azaz 50-100-200-on indul mind gyorson, mind pillangón – utóbbiban a 100-200-at magabiztosan nyerte az elmúlt három alkalommal, gyorson pedig 100-on bizonyult a legjobbnak 2021 óta, míg a 200-at 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban tudta megnyerni.

Az olimpiai és világbajnok eddigi legjobb szereplése egyébként épp a Duna Arénában rendezett 2021-es viadal volt, amelyen hat aranyat nyert – 400 gyorson is győzött akkor –, csak 50 pillangón nem bírt Szabó Szebasztiánnal (mint egyébként az elmúlt négy ob-n). Más kérdés, hogy most száz gyorson egyértelműen a dohai vb-n bronzérmes Németh Nándor az esélyes arra, hogy visszavegye az elsőséget.

A hosszabb gyorsúszó távokon elsőrangú csatákra van kilátás a februárban 10km-en világbajnok, 800-on ötödik Rasovszky Kristóf, a nyíltvízen olimpiai kvótát szerzett, majd 1500-on őrült idővel negyedikként célba érő Betlehem Dávid, valamint az Arizonából hazatért és máris velük edző Sárkány Zalán között. Az 1500 egyike annak a kevés távnak, ahol már hárman is megúszták a szintidőt, igaz, Sárkány egyelőre harmadik; érdekes lesz megnézni, hogy az NCAA-ban bajnoki címet szerző ifjú kiválóság megelőzi-e a két veszprémit, illetve, hogy 800-on meg tudja úszni a párizsi időt.

A másik „tumultus” a férfi hátúszó-számokban alakult ki, ahol 100-on és 200-on szintén három-három szintidős van – itt a 200-on világbajnok Kós Hubertet aligha fenyegeti a kiesés veszélye, ugyanakkor a tavalyi vb-n ötödik, most januárban viszont komolyabban megsérült Kovács Benedek, illetve a hosszabb távon korábban egyeduralkodó, a dohai vb-n döntöző, jelenleg azonban Kós és Kovács mögött csak harmadik Telegdy Ádám még komolyabban csatázhat a csapattagságért. Kovácsnak százon is van szintje, ott azonban beelőzte Jászó Ádám – itt is várható egy párviadal.

Kós Hubert ugyanakkor csak a rövidebb távokon kínál viszonyítási alapot a tengerentúlon: az ob-vel egy időben a San Antonió-i Pro Swim Series-en áll rajthoz, de csak 100-as távokon, háton, pillangón és gyorson.

Ami pedig a külföldi indulókat illeti, közülük többen a világszövetség/World Aquatics–MÚSZ együttműködés keretében megvalósult Stipendium Hungaricum ösztöndíj-program résztvevői, akik magyar egyetemeken tanulnak. Ugyanakkor az ösztöndíjasok és a hagyományosan érkező szomszédok – osztrákok, szlovákok, horvátok – mellett meglepő nevezés érkezett Olaszországból: a talján válogatott néhány tagját is elküldik versenyezni, így az olimpiai bronzérmes, váltóban világ- és Európa-bajnok Federico Burdissót, illetve az új hullám egyik legtehetségesebb tagját, az Eb-bronzérmes, junior Európa-bajnok Lorenzo Galossit.

Az országos bajnokságon az előfutamok minden nap 9-kor kezdődnek – amelyet a MÚSZ youtube-csatornáján közvetítünk majd –, míg a döntők 17 órakor startolnak, ezek élőben a Duna World-ön követhetők.

Magyar Úszó Szövetség