A mai nap a BVSC uszodájába látogatott a World Aquatics (AQUA) elnöke, Husain al-Musallam, Vladimir Salnikov, az Orosz Úszószövetség elnöke, továbbá Vladimir Leonov, Tatárföld sportminisztere társaságában, hogy a helyszínen legyenek szemtanúi az Úszó Nemzet Programnak.
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kiemelte: az ÚNP rangját mutatja, hogy ilyen magas szintű vendégek jöttek el megnézni a foglalkozást, és roppant mód irigykedtek a látottakra: „nem gondolták azt, hogy mi ezt a Programot, ilyen magas szinten meg tudjuk valósítani. Nagyon jó ezt látni, ami itt folyik a BVAC-ben az Úszó Nemzet Program keretén belül – a gyermekek örülnek, boldogok, mosolygósak, az oktatók szakképzettek, elhivatottak, ügyelnek a gyermekekre. Az oktatás kis létszámú csoportokban történik, így minden gyermek kellő figyelmet kap.”
Kiemelték, hogy az ÚNP-ben résztvevő gyermekek szemmel láthatóan élvezik azt, amit csinálnak, játszva, vidáman tanulnak úszni. Az AQUA elnöke rámutatott, hogy az Úszó Nemzet Program az egész világ számára követendő példa lehet, nem csak azért, mert az úszástudás rengeteg életet menthet meg, hanem mert ezáltal egészséges, sportos, a mozgást szerető gyermekeket nevelhetünk.
Magyar Úszó Szövetség