Több mint 300 induló – köztük több válogatott, így az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf – és végül a pécsiek uralmát megtörő SOTE-diadal az összetettben, ez a Gödöllőn rendezett úszó egyetemi és főiskolai országos bajnokság mérlege.
Bernek Péter ismét harci díszben – már visszavonult egykori rövidpályás világ- és Európa-bajnoki kiválóságunk újfent rajtkőre állt: „hív a kötelesség, a TF-csapatot muszáj erősíteni, bár nem tudom, esetemben ez a kifejezés helytálló-e. Ötveneket vállaltam, igaz, a váltóba is be akarnak rakni, ami száz méter, mondtam, azt csak akkor, ha utána rábökhetek egy tárgyra, amiből automatikusan megkapom az ötöst” – vigyorgott az egykori versenysúlyát nem feltétlenül idéző klasszis. „Azért öt kilót már fogytam, de még nem mentem száz alá… naponta kétszer járok ide, kár, hogy csak edzést tartani, be kéne mennem a vízbe rendszeresen, nem csak egy hétig, mint most a bajnokság miatt” – tette hozzá a gödöllői úszószakosztályt vezető Bernek, aki aztán hamarosan 50 gyorson csobbant egyet.
Időeredményét látva a partról szemlélődő, s e versennyel a szombati edzését kiváltó Rasovszky Kristóf megjegyezte: „Peti, ez az utazó sebességed volt a kétszáz gyors közepén…”, mire Bernek sóhajtott: „pontosan, csak épp tíz évvel ezelőtt…”
Az olimpiai ezüstérmes veszprémi kiválóság a Pannon Egyetem színeiben úszott (amúgy legényesen, sapka nélkül, szakállasan), bár sajnálkozva vette tudomásul, hogy a neki még leginkább testhez álló 400 gyors kikerült a programból. „Maradnak az ötvenek és a százak, azokat nekem találták úgyis” – mosolygott Rasovszky Kristóf, akinek már nincs sok hátra az iskolapadban, de az olimpiai felkészülés miatt valószínű, hogy a szakdolgozat befejezése még csúszik néhány hónapot. A témájának címe nagyjából megjegyezhetetlen, épületenergetikával kapcsolatos, még jó húsz oldalt kellene összeraknia – erre azonban alighanem a párizsi 10km után kerül csak sor.
Az örökkön jóhangulatú egyetemi bajnokságon egyébként sok más élvonalbeli klasszis is részt vett, így többek között Sebestyén Dalma, Késely Ajna, Senánszky Petra, Békési Eszter, Ilyés Laura, illetve a fiúknál például a debreceni országos bajnokságon remeklő Jászó Ádám.
Mint mindig, az igazolt és az amatőr úszók külön-külön futamokban indultak az egyes távokon, az első nyolc helyezés számított bele az összetettbe. Noha a Debreceni Egyetem nyolc elsőséget gyűjtött, a Semmelweis népes csapata szorgosabban gyűjtögette a pontokat, így végül történelmi győzelmet aratott a SOTE, megtörve az elmúlt két MEFOB-on diadalmaskodó pécsiek sorozatát. Utóbbiak ezúttal nem kerültek dobogóra, a SOTE mögött a Testnevelési Egyetem (no lám, Bernek Péter még így is segített!), illetve a debreceniek zártak a top háromban.
Úszó MEFOB, összetett (top 5)
1. Semmelweis 150, 2. Testnevelési Egyetem 118, 3. Debreceni Egyetem 112, 4. Budapesti Gazdasági Egyetem 107, 5. Corvinus 106
Magyar Úszó Szövetség