A hatszoros BL-győztes Sabadell története során negyedik alkalommal hódította el a Szuperkupát, melyben az első számú európai sorozat aktuális címvédői már 12–5-re vezetnek az örökmérlegben.
A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezett keddi összecsapáson a jelen és a jövő csapata találkozott egymással, hiszen míg a Sabadell a világ egyik legjobb válogatottjára, a spanyolra épül, addig az UVSE gerincét a szeptemberi junior világbajnokságon aranyérmes magyar csapat adja.
A találkozó elején a spanyolok emberelőnyös gólokkal léptek el, de a magyar csapat szép egyéni akciókkal harcolt ki ötmétereseket, és ezeket értékesítve egyenlített.
A negyed végét megnyomták a spanyolok, 5–3-ra húztak el, de az UVSE nem adta könnyen magát, a második játékrészben is közel egyenrangú ellenfele volt riválisának.
A nagyszünet után támadásban kissé elfáradt a magyar együttes, ezt kihasználva néggyel léptek el a spanyolok, az UVSE azonban jó védekezéssel, kiváló blokkokkal és egy nagy adag szerencsével – két megpattanó lövéssel – visszajött a meccsbe (9–11), de gyorsan válaszoltak a vendégek.
A záró nyolc percre az UVSE érzékelhetően elkészült az erejével, de így is hatalmasat küzdött leginkább védekezésben. Benczur Márton tanítványai másfél perccel a vége előtt két gólra jöttek fel (11–13), a spanyolok világklasszisa, Judith Forca azonban egy csodálatos ejtéssel eldöntötte az összecsapást.
Női Európai Szuperkupa:
Sabadell (spanyol)–UVSE 14–11 (5–3, 4–4, 3–2, 2–2)
gólszerzők: Forca 3, Ortiz, Keuning, Gercia Gonzalez, Leiton 2–2, van der Sloot 1, illetve Tiba, Lendvay 3–3, Faragó, Hajdu 2–2, Szegedi 1
Írta a Magyar Hírlap