A nyáron páratlan sikersorozatot produkáló Jackl Vivien felkészítőjét, Sirkóné Kocsis Mártát választották a hónap edzőjének az utánpotlassport.hu júliusi szavazásán. A díjátadón Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke méltatta a kiváló szakembert, most az ott elhangzott laudációt adjuk közre.

„Az úszóvilágban előszőr versenyzőként, majd pályafutását befejezve a 90-es évek eleje óta oktatóként, majd edzőként dolgozik. Hű maradt szülővárosához, Tatabányához. A Testnevelési Főiskolán szerzett sportszervezői majd középfokú edzői képesítést.

Első és jelenlegi munkahelye a Tatabányai Vízmű Sportegyesület. Az edzői csapat munkáját a Gyémánt fürdő nyitott 50m-es medencéjében végzi, mely óriási kihívásokkal jár, hiszen meg kell küzdeni az időjárás minden viszontagságával. A nyáron nyitott, télen sátorral fedett medence nem a mai korban másutt megszokott, ideális körülményeket garantálja. Akadt rá példa, hogy egy komolyabb vihar összedöntötte a sátrat – ugyanakkorebből is látszik, hogy munkával, kitartással ilyen feltételek között is lehet tehetséget találni, tehetséget nevelni.

Merthogy Márta és edzőtársai munkájának eredményeként az elmúlt évtizedekben sorra jelentek meg a tatabányai tehetségek. Az első hullám: Dibusz Kitti, Dics Rebeka, Kugli Dorka, Orbán Ábel, Sirkó Bálint, Meszner Dorottya, Dudás Adrien, Bicskei Réka, Prelozsnik Dóra, akik Jövő Bajnokai, korosztályos bajnokok, dobogósok, korosztályos csúcstartók, serdülő válogatottak lettek. Majd tíz év múlva jött a következő hullám, és a hullámhegy tetején egy rendkívüli tehetség. 2022 júniusában szalagcímekben olvashattuk: Jackl Vivien, a 13 és fél éves tatabányai leány 6 másodperccel döntötte meg Egerszegi Krisztina 1987-ben felállított korosztályos hazai csúcsát 400 méter vegyesen.

Mindannyian, akik elértünk egy bizonyos szintet az úszásban Magyarországon, megismerkedtünk a négyszáz vegyes kínjaival. Mondanám, hogy az örömeivel is, de személy szerint nehezen tudnék akár egyetlen derűs pillanatot is felidézni egy négyvegyesről. Mégis, rendre akad olyan kiválóságunk, aki végül nem csupán tesztként, meg kötelességből ússza ezt az embert próbáló számot, hanem mert kiderül: jó benne, érdemes nap nap után elviselni a savasodással járó összes fájdalmat – mert a vége az, hogy a négyszáz vegyes örömforrássá válik, amelyben sikereket lehet elérni.

Ez a csiszolatlan gyémánt bontogatja szárnyait irányítása alatt, ami ritkán adatik meg egy edző életében – főleg egy női edző életében. A sportág hazai és nemzetközi viszonyait ismerve, kevés női edző tud fellépni a csúcsra vezető útra. Márta most viszont ezen jár Viviennel, hiszen tanítványa a 2022-es Eb-bronzot követően az idén még mindig serdülőként immár győzött a belgrádi junior Eb-n 400 vegyesen, a maribori EYOF-ról pedig két-két arany és bronzéremmel tért haza.

Kollégáit megkérdezve Mártit az elszántság, a fanatizmus, a következetesség, a keménység és a megbízhatóság jellemzi. A magyar úszósport szakmai műhelytérképe az elmúlt évtizedekben újabb és újabb vidéki egyesületekkel gyarapodott, 2021 óta a Tatabányai Vízmű Sportegyesület is ezen csapatok sorát erősítik, köszönhetően edzői csapatának, melynek kiemelkedő tagja Kocsis Márta.

Büszkék vagyunk, hogy ismét egy úszóedzőé ez az elismerés, sokan nagyon sokat dolgoznak azért, hogy ez évente többször is megtörténhessen. Nem tudom, hogy ezt a kitüntetést oda lehet-e ítélni többször is, de ha igen, van egy olyan érzésem, hogy mivel versenyzője Jackl Vivien még csak ezután ünnepli a tizenötödik születésnapját, a következő években sok örömteli pillanatot okoz majd nekünk ez a nagyszerű páros.

Köszönöm a figyelmet és még egyszer gratulálok!”

Magyar Úszó Szövetség