Az Európa-bajnokság hazai futamán három aranyéremmel, két ezüsttel és négy pontszerző helyezéssel zártak a magyarok.

A Magyar Jet-Ski Szövetség információi szerint a Nyíregyháza melletti Leveleki Szabadidőpart taván a Runabout GP4-es kategóriában az Eb-n Major Marcell megvédte címét. Kasza György magabiztos versenyzéssel három futamgyőzelmet könyvelhetett el a leveleki tavon Runabout GP1-ben, míg Jászai Csongor a Ski GP3-ban ( a felnőtt mezőnyben, 15 évesen) ezüstérmes lett. Runabout veterán GP1-ben Cseke Zsolt diadalmaskodott, itt az ezüstöt Kéri Attila szerezte meg.

A junior világbajnokság két kategóriájában a magyarok szenzációs eredményeket értek el. Ski GP 3.2-ben a 12 éves Puskás Zoltán világbajnoki aranyérmet szerzett, megelőzve a magyar liszensszel versenyző szlovák Marvin Bohuslavot. Ski GP 3.3-ban ifj. Komonyi Lajos begyűjtött egy ezüstöt, ugyanitt Jászai Csongor bronzérmesként zárt.

Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke a háromnapos versenysorozat után kiemelte, mindenki erőn felül teljesített. „Emlékezetes Eb-n és vb-n vagyunk túl. Az elmúlt 120 év legnagyobb aszályával is meg kellett küzdenünk úgy, hogy biztonságos pályát tudjunk kijelölni, és a paddock kialakítása is az elmúlt évek színvonalát tükrözte. Az eredményekről csak elismerően tudok beszélni. 20 fős válogatottal vágtunk neki ennek a hétvégének és főleg a fiatalok mentek nagyot. Hat érmet szereztek, úgy gondolom, hogy az utánpótlás továbbra is jó kezekben van, és ez biztató a jövőre nézve.” – összegzett a hazai szövetség elnöke.

A 2022. évi Jet-Ski Magyar Nagydíjról, amely felnőtt Eb-nek és junior vb-nek adott otthont, csak elismerően nyilatkoztak a nemzetközi szövetség (UIM) képviselői. A hivatalos megnyitóval csütörtökön kezdődött és az eredményhirdetésekkel vasárnap zárult versenyről a szakemberek egyöntetű véleménye az volt, hogy a szervező bizottság maradandót alkotott a vízen és a szárazföldön egyaránt. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS