A Kozma István Magyar Birkózó Akadámia híre – A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ösztöndíjasa, Váncza István ezüstérmet nyert a budapesti BOK-csarnokban zajló birkózó Európa-bajnokság záró, vasárnapi versenynapján a kötöttfogású 67 kilogrammosok között.
Láthatóan az U23-as Európa-bajnok Váncza István kezdte jobban a török Murat Firat elleni döntőt; irányított, s végig ő terelte a zóna felé a tavalyi Eb-n bronzérmes riválisát. A bírók azonban másképp látták, a magyarral szemben ítéltek először passzivitást (0–1). A KIMBA versenyzőjének lenti helyzetből kellett védekeznie, és nem is akárhogyan tette mindezt, hihetetlen érzékkel, szempillantás alatt kiugrott a török kezei közül, tehát állásból folytatódott a mérkőzés. Firat jó ütemben indított dobást, két pont járt érte (0–3), és fejlefogásból újabb akciót próbált végrehajtani, de ezt már nem engedte a magyar.
A második menetben Váncza próbálkozhatott lentről (1–3), mindhiába, képtelen volt megforgatni a kiválóan védekező vetélytársát – Murat Firat a magyar sportoló összes további támadását blokkolta, 3–1-es diadalt aratott, ezzel együtt Eb-címet ünnepelt a BOK-csarnokban. Váncza nagyon csalódottan, könnyeivel küszködve nyilatkozott az aranycsata után: „Ezt elszalasztottam, és magamban keresem a hibát. Adódtak lehetőségeim, de nem voltam elég éles. Sokkal jobban birkóztam szombaton, ha akkor rendezik a döntőt, biztos vagyok abban, hogy ki is használom a most elmulasztott szituációkat. A török fiú ezúttal jobb volt nálam, és ez a végeredményben is megmutatkozott. Jelenleg nem érzem úgy, hogy valaha megvigasztalhat ez az ezüstérem, rettenetesen fáj a vereség.”
Fotó: Róth Tamás/MBSZ
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS