Kialakult a BL Final Four mezőnye a tekézőknél. A sportág történetében először adhat otthont Magyarország a rangos sporteseménynek.

A férfiaknál két német csapat guríthat, miután a német Zerbst és a Raindorf is bejutott a legjobb négy közé. Láthatjuk továbbá a szlovák Podbrezovát és az olasz Neumarkt együttesét is.

A nőknél a német Bamberg, a horvát Rijeka, az osztrák Neunkirchen és a romániai Marosvásárhely harcolta ki négyes döntőbe  jutást.

Pintyőke Marcell, a nemzetközi és a hazai szövetség elnöke elmondta, Magyarország számára történelmi jelentőségű a Bajnokok Ligája négyes döntője. „Európa legjobb csapatai és játékosai mérkőznek meg egymással. A sportág történetében először mi lehetünk a házigazdák. Ez nemcsak öröm, hanem felelősség és küldetés is. Azt várom ettől az eseménytől, hogy közelebb kerül a tekesport az emberekhez, és Európa is felfigyel a magyar pályákra és lehetőségekre” – összegzett a sportvezető.

A Magyar Tekeszövetség információi szerint a nők Győrben, a férfiak pedig Pápán gurítanak április 2-án és 3-án. Az első nap az elődöntőket, a másodikon pedig a helyosztókat, azaz a bronzmeccseket és a döntőket rendezik meg.

Több magyar résztvevője is lesz a négyes döntőnek. Ott lesz a férfiaknál Kiss Tamás (KK Neumarkt), aki egészen elképesztő 720 fás eredménnyel szerzett pontot csapatának a negyeddöntőben. Ugyancsak a Neumarkt együttesét erősíti a szerb válogatott Zavarkó Vilmos is. A női mezőnyben a KK Mlaka Rijeka csapatának tagja Méhész Anita és Sáfrány Anita, és természetesen a Marosvásárhelyben több romániai magyar tekés is van. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS