Nagy Norbert ezüstérmet nyert összetettben az autósok hegyi Európa-bajnokságán. Az Eb utolsó, horvátországi állomásán, Buzetben nem a legideálisabb körülmények között zajlott a verseny, ugyanis a hatalmas esőzés gyakorlatilag elmosta az egyik futamot. A mezőny így csak egy felfutást teljesített, melyet a korábbi WTCR-pilóta harmadikként zárt. Nagy Norbert – a menedzsmentjének közlése szerint – az eredményhirdetés után elmondta örül, hogy végig harcban volt az Eb-aranyért.
“Két évvel ezelőtt már bemutatkoztam a mezőnyben, akkor és most is meg tudtam lepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy nem vagyok messze attól, hogy Európa-bajnoki címet szerezzek” – olvasható az MTI tudósításában Nagy Norbert összegzése. A versenyző a saját karrierje mellett elindította a Nagy Norbi Racing Teamet (NNRT), amely Lantos Szabolcs személyében már kinevelt egy tehetséget. Lantos egyébként ezen a hétvégén a Renault Twingo Kupában ugyancsak Horvátországban ült autóba. A grobniki Közép Európa-Kupán az első futamát megnyerte az NNRT versenyzője, a másodikon pedig harmadikként zárt.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS