“Fékezett habzással”, de a koronavírus-járvány okozta leállást követően augusztus óta ismét a normál menetrend szerint zajlik a kick-box élet Magyarországon. A hazai szövetség elnöke, Galambos Péter elmondta: a pandémia miatt külföldre még nem terveznek menni, de összeállították a hazai őszi versenynaptárat, és készülnek a decemberi felnőtt Európa-bajnokságra – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.
Augusztus első felében lezajlott a sportág mind a hét szabályrendszerének a központi edzőtábora, és kész tervekkel várják az őszi szezont – mondta Galambos Péter, aki úgy fogalmazott: “feltételes módban és kicsit fékezett habzással, de visszaáll a megszokott rend”.
“Véget ért az a nagyon durva helyzet, amikor szinte a teljes leállás jellemezte a mi sportágunkat is. A szövetség számára világos volt, hogy kell egy tervvel rendelkeznünk az év második felére, és mi ki is alakítottuk ezt. Az augusztusi táborokkal beindítottuk a hazai kick-boxos életet, és elkészítettünk egy hazai versenynaptárat is. Aztán, hogy mi valósul meg belőle, azt még senki nem tudja…”
A szövetség első embere kifejtette: valamennyi szakág számára rendeznének felkészülési versenyt szeptember vége és október közepe között, az országos bajnokság döntőit pedig – a hét szabályrendszer és a számos korosztály miatt öt különböző helyszínen – október vége és november közepe között szeretnék lebonyolítani.
“Van egy-két ország, ahol rendeznek nemzetközi versenyeket, de mi egyelőre nem akarunk menni külföldre. Az idei utánpótlás világbajnokságot a vírushelyzet miatt törölni kellett, a decemberre halasztott antalyai felnőtt Európa-bajnokságot viszont jelen állás szerint megtartják. A világszervezet, a WAKO folyamatosan értékeli a helyzetet, végleges döntés későbbre várható. Addig úgy készülünk, hogy lesz Európa-bajnokság, és a lehető legjobban szeretnénk azon szerepelni.” – jelentette ki Galambos Péter.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS