Sporttörténelmi bejelentést tett a kungfusok számára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az ötkarikás szervezet elnöksége jóváhagyta, hogy a kínai eredetű küzdősport ott lehet a 2022-ben sorra kerülő ifjúsági olimpián, amelyet Szenegál fővárosában, Dakarban rendeznek.
A NOB közlése szerint a helyi szervezők kezdeményezték a kungfu – más néven a wushu –, valamint az ötfős baseball programba emelését kiegészítő sportágakként. Mindkettő első alkalommal szerepel olimpiai játékokon, és a bekerülés hatalmas fejlődési lehetőség a sportágak számára – hangsúlyozta a közlemény.
A wushu korábban már szerepelt a 2014-es nankingi ifjúsági olimpián, ám akkor még csak bemutató sportágkén volt jelen.
“Nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen döntés született” – nyilatkozta Varga István, a Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetség főtitkára. – “Mérföldkő ez a sportág történetében, és bízunk benne, hogy egy nagy lépés is afelé, hogy a wushu ott legyen majd a nyári olimpiákon is. Tavaly év végén új elnököt választott a sportág nemzetközi szövetsége, aki azt hangoztatta, hogy a kínai sportirányítás eltökélt abban, hogy a wushu bekerüljön az ötkarikás programba. Ez a törekvés látszik most első körben megvalósulni. Idén nyáron lesz az ifjúsági világbajnokságunk, ahonnan minden bizonnyal kvalifikálni lehet majd Dakarra. A vb-n magyar csapat is indul, és mindent megteszünk azért, hogy legyen versenyzőnk az ifjúsági olimpián.”
A Dakarban sorra kerülő multisport-eseményt 2022. október 22. és november 9. között rendezik meg.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS