Mentálisan megerősödve kezdi meg idei világkupa szereplését a profi világbajnok kick-boxos Rákóczi Renáta. A 32 éves sportoló az elmúlt hónapokban a TV2 nagysikerű ügyességi és extrémsport vetélkedőjében szerepelt, ahol a legjobb hat között végzett és közönségkedvenccé vált a nézők körében. A ring női klasszisa bevallása szerint jobb versenyzővé vált a sport-reality révén, amit itthon szeretne először kamatoztatni a jövő hétvégi, budapesti világkupán – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.
„Jólesik az újonnan jött ismertség, de emberileg ez nem változtatott meg. Mentálisan viszont nagyon sokat erősített rajtam az Exatlon azáltal, hogy minden egyes nap versenyhelyzetben voltam, és egyedül, edző nélkül, mindenféle taktikai utasítás és segítség nélkül kellett helyt állnom. Már nagyon várom, hogy kipróbáljam magam a ringben ezzel az „új” fejemmel. Mivel hónapokig távol voltam és nem úgy edzettem, ahogy az ellenfeleim, a budapesti világkupán főként az erőfelmérés a célom” – mondta visszatérése kapcsán a Titán SE kick-boxosa.
Juhász Gábor tanítványa áprilisi hazatérése óta ugyan nem versenyzett, mégis elkönyvelhetett egy sikert: a közelmúltban feketeöves mester lett, miután eredményes DAN vizsgát tett. A tavaly szeptember óta profi világbajnoki címmel büszkélkedő kick-boxos azóta csak a közelgő fővárosi megmérettetésre készül, ahol a full-contact szabályrendszer 56 kg-os súlycsoportjában lép ringbe.
„Nincs rajtam pluszteher a profi cím miatt. Tudom, hogy másoknak jóval több idejük volt a felkészülésre, tehát annyi a célom, hogy százszázalékosan ki tudjam adni magamból azt, amire most képes vagyok. Innentől kezdve viszont minél több versenyen részt akarok venni, mert szeptemberben meg kell védenem a profi vb-övemet, az ellenfél pedig a világranglista első tíz helyezettjéből kerül majd ki, a kik mind ott lesznek a világkupákon” – fejtegette Rákóczi Renáta.
A tv-show alatt sokak kedvencévé vált sportoló nemcsak versenyzőként sző komoly terveket. Az egyre nagyobb érdeklődés hatására úgy döntött, edzősködésre adja a fejét.
„Azért is vállaltam a szereplést a műsorban, mert szerettem volna népszerűsíteni a kick-boxot, megmutatni az embereknek, hogy attól, hogy egy lány a ringben vagy tatamin verekszik, még lehet kedves és aranyos. Sokan kérdezik tőlem, mióta hazajöttem, hogy nem tartok-e edzést, én pedig úgy döntöttem, belevágok. Május végétől szeretnék elvállalni egy gyerekcsoportot, persze először felügyelettel, és közben elkezdem az ehhez kellő képzést is.”
A NOB által elismert kick-box világszövetség, a WAKO világkupa-sorozatának
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS