Kiegyensúlyozott versenyzéssel az első napi hatodik hely után a nagyszerű negyedik helyet szerezte meg a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság idei második futamán a Kanári-szigeteken.

 

„Borzasztó komoly meccs volt ma az élmezőny tagjai között. Minden pillanatát nagyon élveztem, leszámítva az utolsó előtti gyorsasági szakasz utolsó 3-4 kilométerét, amit egy defekttel tettünk meg. Nagyon sajnálom a dolgot, mert nem tudom hol szedtük össze. Így visszaestünk az ötödik helyre, de szerencsére az utolsó gyorsaságin még egy helyet előre tudtunk jönni.” – kezdte Herczig Norbert.

„Elégedett vagyok, hiszen mindössze második alkalommal versenyeztünk a Kanári-szigeteken a Volkswagen Polo GTI R5-el ez volt az első aszfaltos versenyünk, ráadásul 4 év után ismét Michelin gumikkal mentem. A végeredménynek is örülök, de ami igazán optimistává tesz, az az, hogy végig nagyon közel voltunk az élen haladókhoz. Volt olyan 15 km-es gyorsasági szakasz, ahol mindössze 2-3 mp-re voltunk az elsőktől.” – fejezte be mosolyogva a MOL Racing Team pilótája, aki legközelebb Lettországban áll rajthoz az EB harmadik futamán május 24-26. között.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS