Martinek János kijelölte a székesfehérvári öttusa világkupán induló magyar férfi válogatott tagjait. A szövetségi kapitány elmondta, a négy kiemelt versenyző mellett azok kapnak indulási lehetőséget, akik a válogatókon kiérdemelték ezt, a maradék négy helyre pedig olyan junior versenyzők kerültek be, akik az Európa-bajnokságon és a vb-n is indulnak.
„Hazai világkupa lévén 12 öttusázó indulhat. A négy kiemelt versenyző: Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence és Regős Gergely. Rajtuk kívül Harangozó Bence, Málits István, Szabó Illés és Bereczki Richárd kapott bizalmat, a juniorok esetében pedig Kardos Bencére, Szép Balázsra, Bernáth Bálintra és Tamás Józsefre gondoltam, de mivel utóbbi versenyző sérült, végül Farkas Martin került be a keretbe” – mondta Martinek János a férfiak szövetségi kapitánya.
A szövetségi kapitány kiemelte: ha magyarok elindulnak egy-egy világkupán, mindig van esélyük a dobogó környékén végezni. „Erre számítok Fehérváron is. Ebben az évben lesz még egy világkupa döntő, valamint egy angliai Európa-bajnokság és nem utolsó sorban egy budapesti világbajnokság. Ezek az események kvalifikálnak a jövő évi olimpiára, úgyhogy mozgalmas időszak előtt állunk” – nyilatkozta Martinek János, aki versenyzőként két olimpiai, négy világbajnoki és egy Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
A székesfehérvári öttusa világkupát május 1. és 5. között rendezik meg.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS