Budapest készen áll arra, hogy megrendezze minden idők legjobb asztalitenisz-
Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke úgy fogalmazott: biztos abban, hogy csodálatos világbajnokság lesz Budapesten. „Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk a sporttörténelem során. Gratulálok a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek a remek munkáért, amit az előkészületek során végeztek” – mondta Thomas Weikert
Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy Budapest ismét készen áll arra, hogy bizonyítson egy népszerű sportágban. „Az elmúlt években természetesen a sport területe és a sportág is sokat változott, de mondhatjuk, hogy az asztalitenisz népszerűsége töretlen. Ezt nagyon jól mutatja, mekkora igény mutatkozott a bérletekre és napijegyekre, hiszen a bérletek 90 százaléka már az első héten elfogyott. Az elmúlt években Magyarország bebizonyította, hogy a legnagyobb világversenyeket is képes kiemelkedően, magas színvonalon megrendezni” – mondta az esemény sajtótájékoztatóján az államtitkár.
Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, valamint a partnerszervezeteknek, mint fogalmazott: mindenki segítsége, munkája kellett ahhoz, hogy vasárnap egy teltházas vb vegye kezdetét. „2019-ben Budapest a sport fővárosa, de mi pingpongozók, azt mondjuk, hogy a főváros egyben az asztalitenisz városa is, hiszen idén több emlékezetes eseménynek, versenynek adtunk, illetve adunk otthont, ezek közül természetesen kiemelkedik az asztalitenisz-világbajnokság” – mondta az elnök.
Kulcsár Krisztián szerint egy olimpia előtti évben fokozott figyelem irányul erre a világbajnokságra. „Hatalmas nemzetközi érdeklődés övezi a vb-t, de természetesen itthon is nagyon szeretik az asztaliteniszt. Mindenki, aki ennek a világbajnokságnak az előkészítésében részt vett, jó munkát végzett.” – jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke megjegyezte, hogy az asztalitenisz egy sportszerűségre épülő sportág. „Büszke vagyok arra, hogy Budapest, amely a sport fővárosa ismét egy nagy világversenynek adhat otthont” – tette hozzá Kamuti Jenő.
A magyar válogatottakat Bátorfi Zoltán (női szövetségi kapitány) és Aranyosi Péter (férfi szövetségi kapitány) készítette fel. A két szakember megjegyezte sikeres edzőtáborokon vannak túl, és a lányok valamint a fiúk is készen állnak sportkarrierjük egyik legfontosabb versenyére.
Csen Meng, a női világranglista 3. helyezettje, aki háromszoros világbajnok, a vb 2. kiemeltjeként áll asztalhoz Budapesten. „Januárban sikeres versenyen vettem részt itt Budapesten, miután megnyertem a World Tourt. Bízom benne, hogy ezúttal is minden úgy sikerül, ahogy elterveztem” – mondta a kínai játékos. A férfi világranglista 6. helyezettje is részt vett a sajtótájékoztatón. A dél-koreai Li Szang Szu úgy nyilatkozott, hogy bár mindenki a kínai hegemóniáról beszél, ő mindent megtesz azért, hogy ezt a sorozatot megszakítsa.
A világbajnokság 21-én kezdődik és 28-áig tart a Hungexpón.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS