Összesen 17 magyar indul a spanyolországi Guadalajarában csütörtöktől vasárnapig zajló karate és para-karate Európa-bajnokságon. A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág Eb-jének hármas a tétje: az érmekért folyó versengés mellett az eredmények beszámítanak az olimpiai kvalifikációba, illetve itt dől el, hogy kik vehetnek részt a júniusi Európa Játékokon, ahol szintén a programban szerepel a karate.
A válogatott tagja a tavaly történelmi Eb-ezüstéremig jutott Hárspataki Gábor, akárcsak a már háromszoros Eb-bronzérmes Tadissi Martial. Rajtuk kívül tatamira lép a sportág világkupa sorozatának számító Karate 1 Premier League viadalokon tavaly több érmet is nyert Molnár Dániel, akárcsak a formagyakorlatban Eb-ötödik Nagy Botond. Női indulóink közül Bartha Nikola korábban volt már Eb-érmes és vb-ötödik.
„Éremre elsősorban Hárspataki Gábor, Tadissi Martial és Molnár Dániel lehet esélyes. Ők az elmúlt időszakban többször is bizonyították, hogy képesek a világ legjobbjai közé kerülni, de több másik versenyzőnk is szerezhet kellemes meglepetést. Ami az Európa Játékokat illeti, eddigi eredményeiknek köszönhetően Hárspataki és Tadissi gyakorlatilag biztos résztvevőnek tekinthető, Nagy Botond és Sterck Laura pedig egy jó Eb-szerepléssel szintén indulási jogot szerezhet.” – mondta Büchler Zsolt szövetségi kapitány.
Az Eb-n a para-karatésok között korábbi dobogósok is képviselik hazánkat: egy éve Csatári János kategóriájában a második helyet szerezte meg, Dobos Réka pedig bronzérmes lett.
Karate és para-karate Európa-bajnokság, Guadalajara, a magyar indulók:
Kata (formagyakorlat):
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura
Kumite (küzdelem):
Férfiak:
60 kg: Fehér Péter
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Molnár Dániel
Férfi csapat: Gyovai Roland, György Dániel, Hárspataki Gábor, Hidasi Tibor, Molnár Dániel, Tadissi Martial, Tamás Ferdinánd
Nők:
55 kg: Molnár Réka
61 kg: Takács Virág Vivien
+68 kg: Bartha Nikola
Női csapat: Bartha Nikola, Molnár Réka, Takács Virág Vivien
Para-karate:
Dobos Réka (kerekesszékes)
Molnár Zsolt (kerekesszékes)
Csatári János (tanulásban akadályozott)
Kárpáti Petra (tanulásban akadályozott)
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS