Karrierje eddigi egyik legnagyobb sikerét érte el Farkas Balázs, aki a profi squash versenysorozat, a PSA World Tour moszkvai állomásán bejutott a döntőbe. Pályafutásának első 10 ezer dollár összdíjazású viadalán a tatabányai játékos három kiemeltet is legyőzött – adta hírül a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség.

 

A moszkvai tornán Farkas Balázs nem kiemeltként nehéz sorsolást kapott. A Squashberek játékosa ennek ellenére az első körben 3-1-re nyert a hatodik kiemelt cseh Svec ellen, majd 3-2-vel az elsőként rangsorolt, a világranglistán 57-dik spanyol Pajares Bernabeut is búcsúztatta. Az elődöntőben a hetedik kiemelt francia Aubert sem tudott ellenállni Farkas Balázsnak, aki 3-0-ra győzött. A fináléban ugyan a korábbi top 20-as finn Tuominen jobbnak bizonyult, de a döntőbe jutás így is mérföldkő a 21 éves magyar fallabdázó pályafutásában.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet” – nyilatkozta az edző-édesapa Farkas János. – “Különösen nagy fegyvertény a világranglistán a legjobb hatvanba tartozó ellenfél legyőzése. Balázs korábban már nyert ötezer dollár összdíjazású versenyt, de egy tízezresen a döntő még komolyabb szint, ezt kellene majd tartani. Az U19-es Európa-bajnokságon elért második helye volt hasonló nagy eredmény, de az még junior korában történt, úgyhogy a mostani eredmény egyértelműen az egyik legnagyobb sikere.”

A 2017-es Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs remek formában van az idén, hiszen februárban sorozatban három nemzetközi tornán is diadalmaskodni tudott.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS