Befejezi pályafutását minden idők legeredményesebb kick-box versenyzője, a magyar Mórádi Zsolt. A 30 éves klasszis a novemberi budapesti világbajnokságon két aranyérmet is nyert, ezzel összesen tíz vb-elsőséggel büszkélkedhet. Ennyit a sportág története során rajta kívül soha senkinek nem sikerült szereznie. Mórádi Zsolt visszavonulását követően sem szakad el a kick-box világától: a jövőben tapasztalatait szeretné átadni és segíteni a sportág fejlődését.

 

A Facebookon hozta nyilvánosságra döntését Mórádi Zsolt, amire rögtön özönlöttek a reakciók: a világ különböző pontjairól írták, hogy a csepeliek korszakos alakja volt a példaképük, akinek a produkciója sarkallta őket egyre jobb eredmények elérésére.

A Halker-Király Team sportolója kiújult nyaki gerincsérülése miatt döntött a búcsú mellett.

Még 2003-ban egy baleset következtében tizenkét órás életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Ezután hamar rendbejöttem, olyannyira, hogy 2004-ben megnyertem első korosztályos világbajnoki címemet, majd egy évre rá a szegedi felnőtt világbajnokságon is dobogóra állhattam.” – emlékezett vissza Mórádi Zsolt.

Nem sokkal később a pointfighting szabályrendszerben szinte egyeduralkodója lett súlycsoportjának, amelyet számtalan másik diadala mellett tíz világbajnoki címe is jelez. Első vb-aranyát 2007-ben szerezte, és azóta egész hihetetlen módon veretlennek bizonyult a világbajnokságokon. Az utolsó két diadalt tavaly hazai közönség előtt aratta: a BOK Sportcsarnokban fantasztikus szurkolás közepette nyerte meg egyéni súlycsoportjának küzdelmeit, majd a magyar pointfighting csapatot is aranyhoz juttatta.

A világbajnokság hónapjában az MRI-vizsgálat nyaki gerincsérvet mutatott ki, és az orvosom azt tanácsolta, hogy hagyjam abba a versenyzést. Ekkor még bíztam abban, hogy rendbe jövök, és a speciális rehabilitációs gyakorlatoknak köszönhetően tavasszal úgy is éreztem, teljesen egészséges vagyok. Egy nagy amerikai versenyen elért győzelmem is ezt sugallta, de sajnos az újbóli vizsgálat továbbra is sérvről tanúskodott.” – mesélte.

Mórádi Zsolt végül úgy döntött, lezárja káprázatos sportolói karrierjét, amelynél – ahogyan fogalmazott – senki nem kívánhat szebbet.

Felmérve, hogy kicsi, de állandó fájdalmat érzek a nyakamban, ami küzdelem közben is zavar, és hogy egy nagyobb behatástól akár le is bénulhatok, úgy döntöttem, hogy a csúcson hagyom abba. Szeretnék egészséges, teljes életet élni és a családommal lenni. Hálás és szerencsés vagyok, hogy ilyen pályafutást tudhatok magam mögött, amelyért elsősorban edzőmnek, mentoromnak és barátomnak, Király Istvánnak szeretnék köszönetet mondani.”

A sportágtól azonban – mint mondja – nem akar elszakadni. Sőt, visszaadná mindazt, amit kapott a kick-boxtól. Szeretné megosztani tapasztalatait, tudását a következő generációval, és azon dolgozna, hogy a sportág egyszer eljusson az olimpiára is.

A vállalás amúgy sem idegen Mórádi Zsolttól, aki eddigi tevékenységével már bizonyította ebbéli alkalmasságát. Eredményessége mellett sportemberként is a legkiválóbbak közé tartozott, aminek köszönhetően az elmúlt évben a tekintélyes Peace and Sports szervezet békenagykövete lett – egyedüli magyarként és egyedüli kick-boxosként. Nemrég pedig a sportág világszövetsége, a WAKO sportolói bizottsága elnökének választották. Emellett az évek során tagjává fogadta a világhírű amerikai küzdősport csapat, a hollywoodi megaprodukciókban is rendre segédkező Paul Mitchell Team, és egyik főszervezője volt az év egyik legrangosabb kick-box viadalának, a május budapesti világkupának.

A jövő hónapban Argentínában tartok szemináriumot, aztán megyek majd Spanyolországba is, és szervezés alatt áll egy ausztrál meghívás is. De hangsúlyozottabban tudom majd képviselni az európai és a világszövetség sportolói bizottságát, akárcsak a Peace and Sportot. És persze még aktívabb szerepet töltök majd be a budapesti világkupák, valamint a jövő évi utánpótlás Európa-bajnokság szervezésében, mint ahogyan azon is dolgozni fogok, hogy minél több világversenyt hozzunk Magyarországra.” – körvonalazta elképzeléseit Mórádi Zsolt.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS