Harmadik állomásához érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. Az ETRC most hétvégén a Nürburgringre látogat, a kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző pedig reméli, hogy a tavalyihoz hasonló jó eredményeket ér el a legendás pályán – tudósít Kiss Norbert menedzsmentje.
A német Tankpool24 csapat pilótájának kifejezetten kellemes emlékei vannak a Nürburgringről, ahol egy évvel ezelőtt két második helyet szerzett. “A szombati időmérőn megnyertem a superpole-t, az első helyről indulhattam, de Adam Lacko megelőzött, második lettem. Aznap még egy kilencedik helyet szereztem, majd vasárnap megint felállhattam a dobogóra, ismét másodikként. A negyedik futamot nem tartották meg tavaly, mert annyira olajos lett a pálya, hogy versenyzésre alkalmatlanná vált” – emlékszik vissza a szombathelyi versenyző.
“Remélem, hogy ehhez hasonló végeredmények születnek, ami nem lesz egyszerű, hiszen két hete a Hungaroringen mindenki láthatta, mennyire erős a mezőny. A Nürburgringen nem a teljes pályát használjuk, nem is azt, amit a túraautó-világkupa mezőnye, hanem egy még rövidebb, a DTM-konfigurációnak megfelelő vonalvezetésen megyünk. Ezek mindig nagyon jó hangulatú hétvégék, százezer néző előtt versenyzünk, ez a kamionversenyzés igazi ünnepe.”
Kiss Norbert összetettben a második helyen áll 64 ponttal, a bajnokságot Jochen Hahn vezeti 95 ponttal.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS