Kihirdették a 2021-es Világjátékok hivatalos programját a játékok nemzetközi szervezete, az IWGA éves közgyűlésén. A 11. alkalommal – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnöksége alatt – sorra kerülő multisport-eseményt 2021. július 15. és 25. között rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol 30 sportágban 100 ország 3600 versenyzőjére számítanak.

Az alabamai esemény alkalmával ünneplik egyúttal a Világjátékok elindításának 40. évfordulóját. Érdekesség, hogy az első játékoknak is egy egyesült államokbeli helyszín, Santa Clara adott otthont. Birminghamben – amelynek magyar vonatkozása, hogy Székesfehérvár testvérvárosa – a hivatalos versenyprogramban tíz olyan sportág is helyet kap, amelyek már az 1981-es játékokon is ott voltak: a bowling, a búvárúszás, a torna, a karate, az erőemelés, a racquetball, a görkorcsolya, a softball, a kötélhúzás és a vízisí.

A 2017-es wroclawi Világjátékokon a magyar sportolók 12 hivatalos sportágban vettek részt, amelyek mindegyike szerepel a birminghami listán is. A Nemzeti Versenysport Szövetség számára jó hír, hogy a Wroclawban magyar versenyzőt is felvonultató karate a 2020-as tokiói nyári olimpiai bemutatkozás után is ott lehet a Világjátékokon, valamint, hogy az NVESZ-hez tartozó sportágak egyik legsikeresebbjének számító kick-box pedig a tavalyi bemutató sportági státusz után 2021-ben már a hivatalos versenyprogramban kap helyet.

“Biztos vagyok benne, hogy ez a program vonzó lesz a nézők számára, mind a helyszínen, mind pedig a televíziók képernyőjén. A kínálat egyensúlyt teremt az egyéni és a csapatsportok között, és olyan széleskörű készségeket vonultat fel, mint az erő, a pontosság, a fegyelem, a művészi hajlam, a kitartás, a bátorság és a gyorsaság. A program összeállításakor figyelembe vettük a tavalyi Világjátékokról és az egyes sportági világszövetségek teljesítményéről szóló jelentéseket. Ezek alapján kell finomítanunk a konkrét versenyprogramot, együttműködve a szövetségekkel. Mindannyian arra készülünk, hogy nagyszerű versenyt rendezzünk 2021-ben Birminghamben” – nyilatkozta José Perurena, az IWGA elnöke.

Már várták a hivatalos lista megjelenését – mondta az NVESZ főtitkára. Bóné Zoltán kijelentette: rövidesen sor kerül az érintett szövetségekkel és a sportért felelős állami szervvel való egyeztetésre a felkészülési időszak tervezéséről és elindításáról.

A 2021-es Világjátékok hivatalos sportágai:

Művészi sportok:
Táncsport
Tornasportok

Küzdősportok:
Ju-jitsu
Karate
Kick-box
Muaythai
Szumo

Labdajátékok:
Kajakpóló
Fistball
Floorball
Strandkézilabda
Korfball
Lacrosse
Racquetball
Softball
Fallabda

Precíziós sportok:
Íjászat
Biliárd
Golyósportok
Bowling

Erősportok:
Erőemelés
Kötélhúzás

Trendsportok:
Repülősportok
Búvárúszás
Frizbi
Életmentés
Tájfutás
Görkorcsolya
Sportmászás
Vízisí és wakeboard

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS