Nagy Norbi Racing Team – A hegyi Eb újabb futama következik

Ismét aszfalton a Nagy Norbi Racing Team. A hétvégén Nagy Norbert elindul a hegyi Európa-bajnokság olaszországi állomásán, Lantos Szabolcs pedig a görögországi Serres-ben ül autóba, a Twingo Kupa következő versenyén.

A hegyi Eb legutóbbi állomásán, amely a ’21-es szezon első futama volt, Nagy Norbert jó tempót autózott, igaz, az FIA-ellenőrök nem hitelesítették az eredményét, mivel autójának tankja egy korábbi fejlesztés volt.

„A cseh futam arra jó volt, hogy egy képet kapjak a mezőny, illetve a kategóriám gyorsaságáról. Úgy gondolom, hogy ha minden rendben lesz, akkor a szezon végén ott lehetek az elején.” – mondta a WTCR-dobogós pilóta.

„A Coppa Paolino Teodori egy eléggé rendhagyó pálya. Még nem versenyeztem ott, a belső felvételeket elemezve biztos, hogy nem lesz a kedvenc pályám, de hát mindenkinek ugyanez az útvonal lesz” – tette hozzá Nagy Norbert. 

Tovább

5. lett a Herczig-Ferencz kettős a lengyel EB futamon

Egy nagyon erős mezőnyben az 5. helyet szerezte meg a Herczig Norbert-Ferencz Ramón páros a rali Európa-bajnokság idei első futamán Lengyelországban.

„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, hiszen 38 R2-es autó állt rajthoz. Végig magabiztosan versenyeztünk, talán egy melegebb szituációnk volt, pedig itt nagyon sok helyen 160-180 km/h tempóval autózunk keresztbe. Annak külön örülök, hogy az év elején elhatározott tesztprogram, amelynek része volt, hogy elindultunk a portugál VB futamon, az már most éreztette jótékony hatását. Az autó és a csapat is kiválóan működött”- mondta mosolyogva a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

„Most egy rövid időre haza jövünk, de aztán már megyünk is vissza Lettországba, ahol vár ránk a második idei futam július 1. és 3. között.”- tette hozzá Herczig Norbert. 

Tovább

Lendületben a Herczig, Ferencz kettős!

Az élmezőnyben autózik a Herczig, Ferencz páros a rali Eb-n. A Lengyel Rallye vasárnap zárul.

A rali Európa-bajnokság első futamán Lengyelországban ült autóba a ŠKODA Rally Team Hungaria kettőse. Herczig Norbert és Ferencz Ramón a pénteki kvalifikáción a hatodik leggyorsabb időt autózta, a szuperspeciál után pedig a 14. helyről kezdte meg a versenyt.

„Meglátszik az a plusz verseny, amit Portugáliában, a világbajnoki mezőnyben teljesítettünk. Jó a tempónk a nyitófutamon és nagy kedvvel versenyzünk” – összegzett Herczig Norbert.

A páros a zárónapot az összetett hatodik helyről várja, ami ebben az erős mezőnyben kifejezetten jó pozíciónak számít.

„Nagyon kis különbségek vannak a negyedik helyezettől a kilencedikig. Igyekszünk mindent kihozni magunkból és az autóból az utolsó hat szakaszon.” – tette hozzá a négyszeres abszolút magyar bajnok.

A mezőny vasárnap Mikolajkiból az utolsó városi szakaszra Varsóba megy, és ott zárul a nagy presztízsű Lengyel Rallye, amelyet ezúttal századik alkalommal rendeztek meg.

Tovább

Rali Eb – Felbőgtek a motorok Lengyelországban

Elstartolt a rali Európa-bajnokság idei sorozata. A Lengyel Ralin a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a pénteki kvalifikáción a hatodik leggyorsabb időt autózta, ezek után a magyar duó a 10. rajthelyet választotta.

A mezőny túl van egy szuper speciálon is, amely már beleszámít a versenybe, itt a ŠKODA Rally Team Hungaria kettőse a 14. idővel zárt, innen kezdődött a mai első szakasz.

A Lengyel Ralin ma nyolc, holnap pedig hat szakaszt teljesítenek a versenyzők.

Tovább

Nagy Norbi Racing Team – Kontinensbajnokság Csehországban és Olaszországban

Csehországban és Olaszországban versenyzett a hétvégén a Nagy Norbi Racing Team. Csehországban megrendezték a hegyi Európa-bajnokság első állomását, míg az olaszoknál Rotax Gokart Európa-bajnokság volt.

Nagy Norbert végre autóba ülhetett a hegyi Európa-bajnokságon. A teljes sorozatot tavaly törölték a Covid-járvány miatt, így a WTCR-dobogós magyar pilóta az utóbbi hónapokban már vágta a centit az Eb kezdetéig.

„Nagyon vártam a rajtot. Éreztem, hogy gyors vagyok, és jó formában ültem autóba, ám az FIA ellenőrei sajnos másképp gondolták. A tankom az egy régebbi fejlesztésű – állapították meg, így a szervező jóvoltából nemhivatalos versenyt teljesíthettem.” – számolt be a csehországi futamról Nagy Norbert.

„Ha már ott voltam végigtoltam a hétvégét, és az időeredményt nézve messze a leggyorsabb voltam a kategóriámban, folytatás két hét múlva Olaszországban” – tette hozzá Nagy.

A Nagy Norbi Racing Team gokartosa, Lantos Szabolcs a Rotax Gokart Európa-bajnokságon versenyzett, méghozzá nem is akárhogyan. A mezőny egyik legfiatalabbjaként a több, mint 70 induló közül egyenes ágon bejutott a döntőbe, ahol végül a 15. helyet szerezte meg.

Tovább

Herczig Norbert: elértük Portugáliában azt, amit akartunk

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős végigversenyezte a Vodafone Rally de Portugal-t. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa a világbajnoki futam negyedik gyorsaságija után kiállt egy futómű hiba miatt, de a szuperrali szabályai szerint folytathatták a versenyt másnap.

„Fáradtan, de boldogan fejeztük be első világbajnoki futamunkat. Amiért kiutaztunk, azt elértük. Mindenképpen sok versenykilométert szerettünk volna gyűjteni” – mondta a vb-futam után Herczig Norbert.

A páros több mint másfél éve nem versenyzett murvás talajon, ezért döntöttek úgy, hogy az Eb-re hangolódva elindulnak Portugáliában. „Persze nem jött jól az, hogy egy csavartörés miatt ki kellett állnunk, de Ramón nevében is mondhatom: miután megjavítottuk az autót, és tovább versenyeztünk, egyszerűen feltöltődtünk. Jó volt ebben az erős mezőnyben menni. Kiváló alkalom volt arra, hogy élesben tesztelhessünk” – összegzett Herczig Norbert.

A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa legközelebb a Lengyel Rallye-n ül autóba. A június 18-án rajtoló futam lesz az idei Európa-bajnoki sorozat első állomása. 

Tovább

Vogelék Csehországban is helytálltak

Megnyerte a nemzetközi mezőny kétkerék meghajtásúak kategóriáját a Rallysprint Kopnán Vogel Adrienn.

A magyar raliversenyző navigátorával, Notheisz Ivettel abszolútban 118 induló közül 29. lett, valamint legjobb női versenyzőként zárt a Zlíntől 20 kilométerre megrendezett ralin, melynek egyes szakaszai megegyeztek a legendás Barum Rally gyorsasági szakaszainak vonalvezetésével.

“Beszélgettünk néhány Barum Rally specialistával, ők az aszfalt versenyek egyetemének nevezték a Barumot, aminek egyes részein most mi is mehettünk. Bukkanókkal teli, dobálós, lejtős pályák, ugratók tettek próbára minket, mindezt egyes szakaszokon sáron-vizen kellett megtenni. Életünk egyik legnehezebb versenye volt, hatalmas koncentrációt igényelt, de minden egyes percét élveztük és minden pillanatában rengeteget tanultunk” - foglalta össze a hétvége eseményeit Vogel Adri.

A Roger Racing Team sportolója navigátora, Notheisz Ivett idén a rali-Eb négy futamán is indul egy rally4-es Ford Fiesta versenyautóval.

Tovább

Rali-vb: Herczigék a negyedik gyorsasági után kiálltak, szombaton folytatják

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős idő előtt befejezte a Vodafone Rally de Portugal pénteki napját. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa a világbajnoki futam negyedik gyorsaságiján kiállt, mert a bal első felfüggesztésében eltört egy csavar. A rali Európa-bajnokságra készülő duó így szombaton a szuper rali szabályai szerint folytathatja a versenyt.

„Másfél éve nem versenyeztünk murván, ezért is döntöttünk úgy, hogy elindulunk a portugál világbajnoki futamon” – kezdte az értékelést Herczig Norbert.

„A mezőny eleje borzasztó gyors volt, mi pedig biztonsági beállításokkal és gumiválasztással vágtunk neki, hiszen a célunk az, hogy minél több versenykilométert gyűjtsünk, mielőtt elrajtolna az Európa-bajnokság. Nyilván kielemezzük, hogy mi vezetett a futómű meghibásodásához, de a folytatásban természetesen mindent megteszünk azért, hogy teszteljünk versenykörülmények között” – összegzett Herczig Norbert. 

Tovább

Olaszországban gyári csapattal versenyzett a Nagy Norbi Racing Team gokartosa

Jesolo Kart gyári csapattal versenyzett Lantos Szabolcs. A Nagy Norbi Racing Team fiatal versenyzője Olaszországban indult – tudtuk meg Nagy Norberttől, aki el is kísérte mentoráltját az adriai viadalra.

„Szakmai szempontból sokat kaptunk. Hatalmas mezőny volt, és jó volt látni a gyári Jesolo Kart szakemberit munka közben. Nem volt tehát sok kérdés a gép beállítását illetően, így Szabi végig a saját vezetéstechnikájára tudott figyelni.” – mondta Nagy Norbert, aki hozzátette: nem gyakori az ilyen lehetőség, és elégedett, hogy ki tudták használni.

„Örülök neki, hogy ilyen lehetőségekhez tudom juttatni a versenyzőimet. Ritka dolog, hogy egy gokart-versenyző a gokartjának gyártói csapatával is ki tudja magát próbálni. Habár a helyi szabályok szerinti gumikhoz és motorhoz való beállítást használtuk, sok hasznos tanáccsal és pontos beállítással tértünk haza, amit kamatoztatni fogunk tudni a bajnokságban is” – tette hozzá a WTCR-dobogós pilóta, aki idén a hegyi Európa-bajnokságon ül autóba. 

Tovább

Rali Eb – A Herczig-Ferencz duó Skodára vált!

Új autóval és új csapattal vág neki az új szezonnak a Herczig Norbert, Ferencz Ramón ralipáros.

 A magyar kettős mostantól a Volkswagenből Skoda Fabia Evo-ba ül át – jelentették be a Herczig-Ferencz duó rendhagyó online Pécsett megtartott sajtótájékoztatóján.

 „Ha úgy tetszik, valamilyen szinten „hazatértem”, hiszen a négy abszolút magyar bajnoki címemből hármat Skodával nyertem” – mondta Herczig Norbert, aki hozzátette: egyben új csapat segíti versenyzésüket a jövőben. A 9 évi profi együttműködés után a SKODA Rally Team Hungaria úgy döntött, hogy magyar szervízhátérrel folytatja tovább a versenyzést.  – tette hozzá Herczig.

 A versenyzőpáros a jövőben a magyar Topp Cars Team autójával indul, és ha már jövő, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Herczigék teljes szezont autóznak 2021-ben a rali Eb-n.

 „2020-ra is teljes szezont terveztünk, de a járvány alaposan átírta gyakorlatilag mindannyiunk forgatókönyvét. Abban reménykedünk, hogy a tervezett nyolc futam mindegyikén rajthoz állunk” – mondta Ferencz Ramón.

 Herczig Norbert kiemelte, végre olyan tesztelési lehetőségek állnak előttük, amilyenre nagy szüksége van egy nemzetközi mezőnyben rendszeresen rajthoz álló ralipárosnak.

 „Magyarországon egyedülálló tesztprogramot teljesíthetünk. A mi sportágunkban ez kimondhatatlanul fontos faktornak számít. Főleg ’talajváltáskor’ vesszük nagy hasznát, de a teszt ad lehetőséget arra, hogy kipróbáljuk az egyes beállításokat, és minél jobban összecsiszolódjunk az autóval.” – hangsúlyozta a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta.

 A duó egyébként az elmúlt három évben egyaránt pontszerzőként zárt az abszolút értékelésben a rali Európa-bajnokságon. Eredményeikhez hasonló magyar teljesítményre – ha az abszolút összesítést nézzük – Ferjáncz Attila 80-as évekbeli sikerei után nem nagyon volt példa. 

A rali Európa-bajnokság május 6-án rajtol az Azori-szigetek Rally-val és május 8-ig tart. A nyolc futamos kontinensbajnoki sorozat utolsó előtti állomása Magyarországon lesz, hiszen a Rally Hungary október 22-én kezdődik és 24-én zárul.

Tovább