Egyetemi sport – Megvannak az év legjobbjai!

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 22-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget.

 

A díjazottak között olyan nagy nevek is vannak, mint Burján Csaba (ELTE), Knoch Viktor (METU, gyorskorcsolyázók), Kovács Sarolta (TE, öttusázó) Lucz Anna (BCE, kajak-kenu), valamint Juhász Adrián és Simon Béla (SZE, evezés).

A MEFS tájékoztatása szerint az „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik 2018-ban egyetemi világ- és Európa-bajnokságokról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, valamint mindazok a hallgatók, akik a téli olimpián, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek. 

Az eseményen elismerésben részesültek továbbá a hazai kajak-kenu és öttusa egyetemi-világbajnokságok szervezői. Öttusa EVB: prof. dr. Patyi András, az NKE volt rektora, Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, Kármán Sándor, a MÖSZ-versenyigazgatója, dr. Horváth József, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára. Kajak-kenu EVB: Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, dr. Ailer Piroska, az Neumann János Egyetem rektora, Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere, Berényi Péter, az MKKSZ szervezési igazgatója, Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

Ugyancsak kitüntetésben részesült dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. 

Átadták az Év Legsportosabb Egyeteme díjakat, melyeket a Pécsi Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) és az Eötvös József Főiskola (Baja) képviselői vehették át.

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen, megelőzve a dobogón a Kaposvári Egyetemet és az Eszterházy Károly Egyetemet.

 

A rendezvény résztvevőit köszöntötte és díjat adott át dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára, dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke, és prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára, és Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.

Tovább

Neves sportolókkal teszik ismertebbé a doktori képzést: együttműködési keretmegállapodást kötött a MEFS és a DOSZ

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám és a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke Szabó Péter együttműködési keretmegállapodást írt alá. A megállapodás a XXI. Nemzeti Sportstratégiában megfogalmazott elveket, a „Sport és Sportoló Nemzet” ideálképét helyezi fókuszba. Eszerint „A sport és tudástársadalom olyan új típusú együttműködésére van szükség, ahol az elméleti tudások, hagyományok közvetlenül kapcsolódhatnak a gyakorlathoz, hozzájárulhatnak a sportban részt vevők tanulási képességének és tudásának növekedéséhez”.

 

A MEFS és a DOSZ a felsőoktatási sport fejlesztése és az egyetemi egészségfejlesztés népszerűsítése iránt egyaránt elkötelezettek, egyaránt magukénak érzik a sport, a minőségi testnevelés és a rendszeres testmozgás ügyének fontosságát. A keretmegállapodás értelmében a két szervezet együttműködik a sportolói és tudományos kettős karrier modell kidolgozásában. Ez illeszkedik az „A sportolói kettős karriert támogató regionális központ” európai projekthez, melynek keretében a DOSZ jogsegélyszolgálatánál előforduló precedensek alkalmazásával segíteni lehet az élsportoló doktoranduszokat és gyakorlati segítséget nyújt a doktori képzésben való részvételhez. Mindkét Szövetség fontosnak tartja a doktori képzés népszerűsítését a sportolók körében, tekintettel arra, hogy nemzetgazdasági érdek a sportolók integrálása a munkaerőpiacra. A doktoranduszok körében pedig a sporttevékenységeket népszerűsítik, ösztönzik a doktoranduszok MEFOB (Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság) versenyeken, illetve nemzetközi egyetemi sportversenyeken (Egyetemi Világbajnokság, Egyetemi Európa Bajnokság, Európai Egyetemi Játékok, Universiade) való részvételét.

Tovább

Szatmári András: Jól sikerült kampányon vagyunk túl

Befejeződött a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség „MozduljRá! Belefér?! Heti 3x45 perc mozgás megváltoztatja az életed!” szlogenű kampánya, melynek nagykövete Szatmári András, Universiade-, világ- és Európa-bajnok kardvívó, a BGE hallgatója volt, aki szerint az elmúlt hónapokban a fiatalok körében sikerült ráirányítani a figyelmet az egészséges életmódra és a rendszeres testmozgásra.

A vívó számára a hétvégén elkezdődik a szezon, amely már a tokiói olimpiai kvalifikációs VK-sorozat felvezetése.

 

„Úgy gondolom, hogy sok fiatalhoz sikerült eljuttatni az alapinformációt a kampánnyal. Heti 3x45 perc mozgás mindenkinek az életébe belefér, és gyökeresen megváltozik az élete – jó irányba. Fittebb, egészségesebb lesz, ezek után pedig jobban megy a munka és a tanulás is” – mondta Szatmári András a kampányról.

„A magyar ember a kifogások bajnoka, mert mindig van egy logikusnak tűnő kifogása arra, hogy miért ne sportoljon. Szatmári András közreműködésével szeretnénk bebizonyítani, hogy az élsport, tanulás és magánélet mellett az ő életébe is belefér az a mozgásmennyiség, amit kikapcsolódásként a szabadidejében végez, hiszen nemcsak világklasszis élsportoló, hanem emellett a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing szakos hallgatója is. Az elmúlt időszakban ugyan egyre többen sportolnak, de sok a teendő még azért, hogy a rendszeres mozgással kapcsolatos lehangoló statisztikai adatok javuljanak. Ezért is fontos a Belefér?! kampányunk, mert ha a jövő értelmiségével sikerül megértetni mindezt, akkor nyert ügyünk van” – olvasható a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség(MEFS) állásfoglalásában.

A szeptember 20-án indult kampányt a Magyar Vívó Szövetség is támogatta. A kampány a budapesti helyszíneken kívül roadshow keretében vidéki egyetemekre is eljutott, a programsorozat utolsó állomása a Budapesti Gazdasági Egyetem volt. A kampány során több mint 106,000 emberhez jutott el az üzenet, közel kétszázan fotózkodtak Andrással, vagyis a „Belefér” kaput választották és töltötték fel a képeket az egyetemisport facebook oldalára, melyet 185-ször osztottak meg és közel félezer reakciót váltott ki a poszt. Idén ez volt a legkomplexebb és legeredményesebb, a szabadidősportot és a rendszeres testmozgást népszerűsítő kampánya a MEFS-nek.

Szatmári András az előttünk álló hétvégén Algírban lép pástra. „Hosszú versenymentes időszak után indulok ismét Világkupán. A felkészülésem jól sikerült, és nagyon várom, hogy versenyezhessek. Az algíri állomás sokat el fog árulni az állapotomról, aztán keményen edzünk tovább, hiszen jövő tavasszal már olimpiai kvalifikációs Világkupák következnek” – nyilatkozta Szatmári.

Tovább