Junior tájfutó vb: öt érem a vége!

Összesen öt éremmel zárt a magyar csapat a Törökországban megrendezett junior tájékozódási futó világbajnokságon. Jónás Ferenc középtávon szerzett bronzérme után a hosszútávon is harmadik lett, akárcsak a lányoknál Mag Viktória. A vb utolsó napján rendezett váltó versenyszámokban pedig mindkét nem küzdelmeiben ezüstérmet nyertek a magyar fiatalok.Denizli adott otthon a vb hosszútávú versenyszámának. Az ideális futóidő ellenére komoly kihívás várt a versenyzőkre: hosszú pályák, nőknél 55, férfiaknál 70 perces tervezett győztes idővel, kiemelkedően sok szintkülönbséggel, részletgazdag domborzattal és változatos futhatósággal, bozótokkal és időnként felélénkülő, erős széllel.

A magyar csapatból a nap legjobban ismételten Mag Viktóriának (18 éves, Salgótarjáni Dornyai SE) és Jónás Ferencnek (20, Szegedi VSE) sikerült, akik egyaránt bronzérmet szereztek.

Mag Viktória verseny utáni értékelésében elmondta, hogy a terepben és a pályakitűzésben kellemesen csalódott, technikailag jóval kisebb kihívást jelentett az, mint amire előzetesen számított. A pálya vonalvezetése lehetőséget biztosított számára, hogy kihasználja futógyorsaságát. A mezőny elején indulva, nyugodtan, elvárás és tét nélkül vágott neki a napnak, ahol egy szinte hibátlan futással sikerült a dobogóra kerülnie.

Jónás Ferenc elégedett volt saját teljesítményével. Bevallása szerint egy hosszútávú versenyhez hetekig tartó, tavaszi sérülése miatt nem tudott megfelelő számú kilométert gyűjteni a felkészülése során, mégis a pálya végéig kitartottak tartalékai, nagyon jól hajrázva, a pálya utolsó részén került fel a hetedik helyről a dobogóra. Nem volt hibátlan a futása, egyes útvonal választásokon sokat gondolkodott, de kijött ezúttal is, ami benne volt, így méltán büszke második bronzérmére.

Az utolsó napon a váltóversenyeket rendezték. A junor vb-k történetében váltóban korábban 1994-ben a fiúk bronz-, egy évvel később pedig ezüstérmet nyertek, ehhez képest most egy vb-n sikerült mindkét csapatunknak dobogóra állnia.

A lányoknál Czakó Boglárka 3. helyen hozta a csapatot, Mag Viktória aztán az élen váltott és az erős mezőnyben Gárdonyi Csillának sikerült megőriznie a dobogós pozíciót. A fiúknál Nagy Péter kezdett és minimális hátránnyal hozta a váltót a középmezőny elején. Bujdosó Zoltán egy hihetetlen futással a 19.-ről a 3. helyre hozta föl a csapatot, Jónás Ferenc pedig még egy helyet javított – így a lányok után a fiúk is másodikak lettek.

Öt érmet magyar fiatalok még soha nem szereztek junior világbajnokságon. A nemzetek versenyében a mieink a második helyen zártak a svédek mögött.

Tovább

Magyar bronz a junior tájfutó vb-n

Többszöri halasztás után, 2021. szeptember 5-10. között zajlik a junior tájékozódási futó világbajnokság a törökországi Kocaeliben. A megmérettetésen 30 ország 257 húsz év alatti fiatal tájfutója csap össze három egyéni és egy váltó versenyszámban. A keddi bozótos, köves és sok tájékozódási kihívást tartogató középtávú futamon 25 év után újra magyar férfi érem született a húszéves szegedi Jónás Ferenc révén, aki bronzérmet szerzett.


Jónás Ferenc a verseny után elmondta: habár nem ezt tartja élete futásának, mert többször is bizonytalankodott technikailag, mégis az eddigi egyik legemlékezetesebb versenye volt, a koncentráció is magas fokon működött, és fizikálisan is jó állapotban érezte magát. Erre a versenyszámra készült mentálisan a legtöbbet - árulta el. A harmadik helyének nagyon örül, de szerinte egy tökéletes futással akár még fényesebb is lehetett volna ez az érem. Várja a csütörtöki folytatást, ahol a hosszú távon indul – tette hozzá Jónás Ferenc.

A még csak 18 éves Mag Viktória alig két héttel sprint ifjúsági Európa-bajnoki aranyérme után a juniorok mezőnyében is megmutatta – ezúttal a középtávon –, hogy milyen jó formában van. Elmondása szerint még saját magát is meglepte az ötödik hellyel. A salgótarjáni versenyző futása nem volt tökéletes, a mezőny elején rajtolva közel másfél órát kellett izgulnia a célban, sokáig vezetett, és végül felállhatott a pódiumra.


A Tabáni Spartacus SK 19 tájfutója, Bujdosó Zoltán a verseny elején vezetett, majd egy rossz útvonalválasztás és egy hiba után visszacsúszott az ötödik helyre. A pálya utolsó részében még egy kisebbet hibázott, így csupán kilenc másodperccel, de lemaradt a pódiumról, hetedik lett.

A sprint versenyszámot egy szintes, macskaköves terepen, sok lépcsővel, szűk utcával és jelentős szintkülönbséggel Izmit városában bonyolították le. Pódiumos magyar eredmény ugyan nem született, de a csapat átlagban nagyon jól teljesített, hat versenyzőnk is a legjobb 20-ban zárt.

Csütörtökön a hosszú távval, pénteken pedig a váltó versenyszámmal folytatódnak a küzdelmek.

Tovább

Magyar győzelmek és érmek a tájfutó Eb-n

Két arany- és két bronzérmet nyertek a magyarok a Vilniusban megrendezett ifjúsági tájfutó Európa-bajnokságon. A litván fővárosban 29 ország közel 500 indulójának részvételével megrendezett versenyen a nézőket a koronavírus járvány miatt nem engedték be az arénákba.

A normáltávon az ifi kategóriában Czakó Boglárka harmadik helyezést ért el, amivel megismételte a két évvel ezelőtti serdülő eredményét.

A váltó versenyszámok során remekeltek a magyar lányok, hiszen a serdülők – Lantai Lili, Mikes Janka és Máramarosi Rita összeállításban – szintén a dobogó harmadik fokára állhattak fel, míg az ifik (Czakó Boglárka, Zempléni Lilla, Mag Viktória) éppen csak lecsúszva a dobogóról, a negyedik helyen végeztek. A serdülő fiúk (Bálint Gergő, Felföldi Tamás, Csoboth Márton) hetedikek lettek.

A sprint versenyeket Vilnius belvárosában bonyolították le, ahol a sok szűk sikátoros rész és sok kapubejáró nehezítette a versenyzők tájékozódási képességét a gyors futótempó mellett. Ez a táv a magyarokról szólt, hiszen válogatottunk mind a két női kategóriában meghallgathatta a himnuszt.

A serdülő lányoknál Máramarosi Rita, míg az ifiknél Mag Viktória állhatott fel a dobogó tetejére és lett Európa-bajnok. Czakó Boglárka ismét pódiumot érő – negyedik – helyre futott be, míg a fiúknál Felföldi Tamás a hetedik helyen végzett, és csupán egyetlen másodperccel maradt le a pódiumot érő hatodik helyről.

Mivel a tavalyi évben nem rendeztek ifi Eb-t és nemzetközi verseny sem nagyon volt, így talán még értékesebbek a helyezések, hiszen a fiataloknak nem volt tapasztalata a külföldi terepeket és térképeket illetően.

A nemzetek közötti pontversenyben tájfutóinknak a résztvevő 29 ország közül az előkelő negyedik helyet sikerült megszerezni!

Jövőre hazánkban, Salgótarjánban lesz az ifjúsági Európa-bajnokság, ahol a szakvezetés hasonlóan jó eredmények elérését célozza meg. 

Tovább

Első egyéni bajnoki címét nyerte a válogatott tájfutó

A hétvégén Pécsett rendezték meg a tájékozódási futók legnagyobb presztízsű országos bajnokságát, a normáltávú ob-t. A férfiak között új bajnokot avattak: a 28 éves Liszka Krisztián sok dobogós helyezés után életében először ért fel a csúcsra egyéni ob-n. A nőknél a 19 éves Gárdonyi Csilla ezúttal is elhozta az aranyérmet.

Embert próbáló terepen került sor a tájékozódási futók hagyományosan legfontosabb egyéni bajnokságára normáltávon (a versenyforma jövő évtől már a hosszútáv nevet fogja viselni). A pécsi Jakab-hegy meredek oldalai fizikálisan és a tájékozódás terén is nagy kihívás elé állították a versenyzőket. A pályákat a férfi címvédő Baumholczer Máté tervezte, aki emiatt nem is volt ott a mezőnyben. A Pécsi VSK versenyzője helyismerete miatt nem tartotta volna fairnek, ha rajthoz áll, így inkább a szervezésben vállalt szerepet.

A férfiaknál 28 évesen életében először nyert egyéni országos bajnokságot Liszka Krisztián. A Tabáni Spartacus versenyzőjének eddig mindig meg kellett elégednie a dobogós helyezésekkel az egyéni ob-kon, noha a válogatottban stabil kerettagnak számít évek óta, és a csapatbajnokságokon is számtalan első helyezést zsebelt be társaival. Legerősebb számában, normáltávon 2013-ban és 2016-ban is csak három perccel maradt le az aranyéremről, míg tavaly alig két perc választotta el őt a győztes Baumholczertől. Ezúttal viszont összejött a régóta várt siker a légvonalban 13 km hosszú pályán (a futott táv 19-21 km között alakult). A pálya feléig ugyan klubtársa, Bakó Áron állt az élen, ám egy nagyobb tájékozódási hibája miatt Liszka Krisztián vette át a vezető helyet, és egészen a célig át sem adta azt másnak. Az utolsó előtti, közel fél órás átmeneten is a leggyorsabb részidőt futotta a teljes mezőnyben, esélyt sem adva ellenfeleinek az előzésre.

A nőknél a papírforma szerint a még junior korú Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) és Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) küzdelmét hozta a légvonalban 8,3 km-s, futva 11-12 km hosszú pálya. Egészen a pálya legvégéig Sárközy állt az élen közel két perces előnnyel, az utolsó előtti átmenet azonban nagy fordulatot hozott. Gárdonyi részideje ezen a szakaszon majdnem öt perccel gyorsabb volt versenytársánál, így a döntő pillanatban sikerült az élre állnia, és megnyernie az országos bajnokságot. A junior világbajnok, mindössze 19 éves versenyző az idén indult először felnőtt korosztályban az ob-kon, és rövid-, közép-, valamint normáltávon egyaránt aranyérmet tudott szerezni, ami kimagasló teljesítmény.

Tájékozódási futó normáltávú OB (Pécs, Jakab-hegy):

Felnőtt férfi (13,1 km, 590 m szintemelkedés):

1.      Liszka Krisztián (Tabáni Spartacus) 1:46:31

2.      Divin Péter (Tabáni Spartacus) +3:03

3.      Bakó Áron (Tabáni Spartacus) +5:43

Felnőtt női (8,3 km, 380 m szintemelkedés):

1.      Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) 1:18:03

2.      Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) +2:57

3.      Kézdy Borbála (MOM-Hegyvidék) +11:09

Tovább

Gárdonyi Csilla harmadik egyéni bajnoki címe tájfutásban

A tavaszi idény törlése miatt rendkívül feszített lett a hazai tájékozódási futók őszi versenyszezonja. A tavaszról elhalasztott országos bajnokságok pótlására is most kerül sor, így számtalan alkalom nyílik a legjobbak részére, hogy összecsapjanak. A júniusról szeptember végére átkerült egyéni éjszakai ob-n, és az ezzel együtt megrendezett egyesületi váltó ob-n így is nagy létszámú, erős mezőny állt rajthoz.

Az alföldi Bodogláron került sor a kétfutamos versenyhétvégére. A sort az egyesületi váltó ob nyitotta, amely az ország legjobb utánpótlás-nevelő műhelyeinek az összecsapását jelentette, hiszen a váltókat egy-egy 14, 16, 18, illetve 20 év alatti, valamint egy felnőtt korosztályú versenyző alkotta. A férfiaknál a nagy esélyes Tabáni Spartacus nem hagyott kétséget a győztes kiléte felől. Noha az első két váltásnál még fej-fej mellett haladtak a címvédő Szegedi Vasutassal, a harmadikként futó Bujdosó Zoltán öt perccel leszakította üldözőjét. Az utolsó két futónál pedig tovább nőtt a különbség, így a budaiak nyolc és fél perc előnnyel hódították vissza a bajnoki aranyat a szegediektől.

A női mezőnyben a MOM-Hegyvidék sikeréhez sem férhetett kétség, ők ráadásul még hamarabb eldöntötték a bajnoki cím kérdését. Az első pillanattól kezdve az élen álltak, három váltás után pedig már negyedóra(!) volt az előnyük. Utolsó futóként a junior világbajnok Gárdonyi Csilla ráadásul megfutotta a felnőtt pálya magasan leggyorsabb idejét, így a budapesti váltó közel 20 perc előnnyel diadalmaskodott a Veszprémi Honvéd előtt.

Ezt követően került sor az egyéni éjszakai OB-ra, ahol a versenyzők egyéni indítással, fejlámpával világítva vágtak neki az alföldi homokbuckás terepnek. A férfiaknál az idén remek formában versenyző Bakó Áron (Tabáni Spartacus) immár második egyéni aranyérmét gyűjtötte be a légvonalban 13,2 km hosszú pályán, melyet bő 75 perc alatt teljesített. Szorosan alakult a verseny, egy órán keresztül a nagy rivális Baumholczer Máté (Pécsi VSK) állt szűk előnnyel az élen. A pálya végén azonban két, összesen körülbelül másfél perces tájékozódási hibát csinált, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

A női mezőnyben kétség sem férhetett Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) aranyérméhez. A még mindig csak junior korú klasszis hat perc előnnyel nyerte meg a 8,2 km hosszú pályát, az elejét leszámítva gyakorlatilag végig vezetve. Korábbi csapattársa, Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) ugyan megszoríthatta volna, ám a pálya felénél egy nagy tájékozódási hiba miatt elszálltak az esélyei az aranyéremre.

A tájékozódási futókra már csak egy egyéni országos bajnokság vár az idén: a hagyományosan legnagyobb presztízzsel bíró hosszútávú verseny. Erre október közepén kerül sor a Mecsekben. A rendező pécsiek válogatott klasszisa, Baumholczer Máté ezúttal biztosan nem fogja gyarapítani ob-aranyainak a számát, mivel ő fogja tervezni a versenypályát.

Egyesületi Váltó OB:

Női:

  1. MOM-Hegyvidék (Mikes Janka, Zempléni Lilla, Sárközy Rita, Kézdy Borbála, Gárdonyi Csilla) 123:29

  2. Veszprémi Honvéd +18:35

  3. Tabáni Spartacus +32:41

Férfi:

  1. Tabáni Spartacus (Csoboth Mihály, Csoboth Márton, Nagy Péter, Bujdosó Zoltán, Bakó Áron) 127:22

  2. Szegedi Vasutas +8:40

  3. Tipo TKE +14:06

Éjszakai OB:

Női felnőtt:

  1. Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) 54:14

  2. Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) +5:49

  3. Zsigmond Száva (Diósgyőri TC) +19:45

Férfi felnőtt:

  1. Bakó Áron (Tabáni Spartacus) 75:37

  2. Baumholczer Máté (Pécsi VSK) +0:50

  3. Ormay Mihály (Tabáni Spartacus) +5:48

Tovább

Gárdonyi és Tugyi nyerték a rövidtávú tájfutó ob-t

Zalaegerszegen rendezték meg a tájékozódási futók rövidtávú országos bajnokságát. A hosszabb távoktól eltérően ezt a versenyformát jellemzően városi környezetben rendezik, így ezúttal a zalai megyeszékhely belvárosa volt a döntő helyszíne. A női versenyen a nagy esélyes Gárdonyi Csilla győzött, a férfiaknál pedig szoros csatában Tugyi Levente. A legnagyobb izgalmakat a váltóverseny hozta, ahol a célegyenesben dőlt csak el az érmek sorsa.

Noha a tájékozódási futás hagyományosan erdei sportág, az immár huszadik alkalommal kiírt, városi terepeken rendezett rövidtávú ob a legnépszerűbb országos tájfutó bajnoksággá nőtte ki magát: közel 1100-an álltak rajthoz a versenyen. A versenyzőkre szombaton az egyéni verseny selejtezője és döntője várt, míg vasárnap a rövidtávú váltóbajnokságra került sor. A pályák hossza 15-17 perc körül alakult, amely 3,8-4,1 km közötti távokat jelentett – az átlagtempó a tájékozódás, a gyakori irányváltások, és a változatos futófelület miatt lassabb, mintha atlétikai pályán futnának a versenyzők.

A női egyéni versenyen ezúttal is a felnőttek között indult a még junior korú Gárdonyi Csilla, aki a három héttel korábban középtávon szerzett ob-aranya után rövidtávon sem adott esélyt a mezőnynek. A selejtezőből biztos futással jutott tovább, majd háromnegyed perc előnnyel győzött a döntőben. A mindössze 19 éves junior világbajnok tehetség másodszor állt rajthoz felnőtt egyéni bajnokságon, és második aranyérmét gyűjtötte be, valósággal berobbant a felnőtt mezőnybe az idén. A második helyen Sárközy Zsófia végzett, míg a dobogó harmadik fokára a szám egyetemi világbajnoki címvédője, Weiler Virág állhatott fel. Számára azért számít nagy sikernek a bronzérem is, mivel nyár eleji bokaműtétje után ez volt az első tétversenye.

A férfiaknál hatalmas csatát hozott a döntő, a hat legjobb futó 50 másodpercen belül ért célba. Az idegőrlő küzdelemből Tugyi Levente jött ki legjobban, így 2017 után második alkalommal szerzett aranyérmet a számban. Az ezüstérmet a 2018-ban győztes, tavaly szintén második helyen végző Ormay Mihály szerezte meg. Harmadik Baumholczer Máté lett.

A váltóversenyen vegyes csapatok mérték össze erejüket, két női és két férfi futó alkotott egy váltót. A Tabáni Spartacus tűnt a legesélyesebbnek, mivel négy versenyzőjük közül hárman is dobogón álltak egyéniben. Hamar le is szakították üldözőiket, egyedül a Szegedi Vasutas SE tudta tartani velük a lépést, az utolsó körben viszont Weiler Virág két és fél percesre növelte a tabániak előnyét, így sorozatban ötödik rövidtávú váltó aranyérmét szerezte meg a kék-fehér klub. A szegediek közel álltak ahhoz, hogy az ezüstöt is elveszítsék, hiszen az Egri Spartacus és a Diósgyőri TC utolsó futója is felfutott rájuk, így befutócsata döntött a 2-4. helyezésekről. Ebből a szegediek jöttek ki legjobban, a Diósgyőr lett a bronzérmes, míg az egriek fiatal csapata néhány lépéssel ugyan, de lemaradt a dobogóról.

Rövidtávú OB női egyéni (3,8 km):

1.      Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék SE) 16:45

2.      Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) 17:32

3.      Weiler Virág (Tabáni Spartacus) 17:59

Rövidtávú OB férfi egyéni (4,1 km):

1.      Tugyi Levente (Diósgyőri TC) 15:06

2.      Ormay Mihály (Tabáni Spartacus) 15:25

3.      Baumholczer Máté (Pécsi Vasutas SK) 15:36

Rövidtávú Váltó OB:

1.      Tabáni Spartacus (Sárközy Zsófia, Ormay Mihály, Bakó Áron, Weiler Virág) 64:21

2.      Szegedi Vasutas SE (dr. Szerencsi Ildikó, Szabó Marcell, Jónás Ferenc, Gerber Csenge) 67:47

3.      Diósgyőri TC (Tamás Bianka, Tugyi Levente, Demeter Ambrus, Szilágyi Emese) 67:50

Tovább

Első felnőtt egyéni bajnoki aranyát nyerte a tájfutás nagy tehetsége

Gárdonyi Csilla remeklését hozta a tájfutók középtávú és váltó országos bajnoksága, amely az idei első OB-hétvége is volt egyben. A Várpalotától északra fekvő hegyoldalakon rendezett verseny fizikálisan komoly kihívást jelentett a futóknak, rendkívül meredek völgyekkel, és nagy szintkülönbségekkel kellett megküzdeniük a pályák teljesítése során. A pályák hossza korosztályonként változott, 3 és 5 km között alakult légvonalban.

A magyar tájékozódási futás nagy tehetsége, a még csak 19 éves, de már junior világbajnok Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék SE) először állt rajthoz a felnőttek mezőnyében egyéni OB-n, és rögtön egy fantasztikus futással tette le a névjegyét. Már a selejtezőből is első helyen jutott tovább, a döntőben pedig öt perc előnnyel győzött egy olyan versenyszámban, ahol gyakran csak másodpercek döntenek a helyezésekről. Második helyen klubtársa, Kézdy Borbála ért be, míg a harmadik helyen Sárközy Zsófia végzett. Első, ám minden bizonnyal nem utolsó egyéni aranyát nyerte Gárdonyi Csilla, akinek ősszel a salgótarjáni junior Európa-bajnokságon is szoríthatunk. A férfiak mezőnyében Bakó Áron (Tabáni Spartacus) szintén nagy előnnyel győzött, ő Baumholczer Mátét és Liszka Krisztiánt utasította maga mögé.

A MOM-Hegyvidék SE „tehetséggyára” azonban nem érte be ennyivel, ugyanis másnap a Váltó OB-n is aranyérmet szereztek a budai fiatalok a felnőttek között. De hogyan! A még junior korú Gárdonyi Csilla mellett a 2006-os születésű, mindössze 14 éves(!) Mikes Janka is a csapat tagja volt, a rutint pedig az alig 23 éves Kézdy Borbála képviselte. Ennek ellenére már a második futók után négy perc előnnyel álltak az élen, Gárdonyi Csilla harmadik futóként pedig klasszis teljesítménnyel 10 percesre növelte az előnyüket a Tabáni Spartacussal szemben. Harmadik helyen némi meglepetésre a szintén két utánpótláskorú versenyzővel felálló Egri Spartacus végzett. A férfi váltóverseny simának indult, ám a nagy esélyes Tabáni Spartacus második futója egy ellenőrzőpontot nem érintett, így a nagy előnnyel élen álló váltót kizárták. Az aranyérem kilenc év után először a stabilan versenyző Tipo TKE váltójáé lett (Porgányi Márk, Kerényi Máté, Dalos Máté), míg mögöttük a Pécsi VSK és a Tabáni Spartacus második csapata értek be még dobogós helyeken.

A juniorok között Mérő Dominika (Veszprémi Honvéd) és Jónás Ferenc (Szegedi VSE) dominált: mindketten nagy előnnyel nyerték meg korosztályukban a középtávú bajnoki címet, és másnap a váltóversenyen is aranyéremre vezették csapatukat. Rájuk a következő hétvégén újabb nagy erőpróba vár, ugyanis most rendezik meg a junior válogatóversenyeket: középtávon és hosszútávon csapnak össze a fiatalok a válogatott keretbe kerülésért, ezúttal mátrai terepeken.

Tovább

A junior tájfutó Eb is Magyarországon lesz az ősszel

Gyakorlatilag egy újabb, méghozzá sportágtörténelmi tájékozódási futó Európa-bajnokság megrendezését nyerte el hazánk. A koronavírus-járvány miatt ugyanis törölték a tájékozódási futók törökországi junior világbajnokságát. Helyette egyszeri alkalommal megrendezik a juniorok kontinensviadalát, amelyre így az ifjúsági Európa-bajnoksággal együtt kerül majd sor Salgótarjánban október 24. és 26. között – ráadásul magyar éremesélyekkel.

Nagy változásokat hozott a nemzetközi tájékozódási futó versenynaptárban is a koronavírus-járvány. A felnőttek világ- és Európa-bajnokságát, valamint a világkupa-sorozat valamennyi állomását törölni kellett, így a magyar válogatottnak sincs az idén komolyabb nemzetközi megmérettetése. A következő „áldozat” a junior világbajnokság lett. A júliusi eseményt először októberre halasztották, végül viszont a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) lemondani kényszerült. Így a törökországi verseny 2021-re csúszott, és a következő évek junior vb-i is egy évvel később kerülnek megrendezésre.

Miközben a világ egészét érintő esemény megrendezésére jelenleg nincs lehetőség, a legjobb európai futók megkapták a lehetőséget, hogy összemérjék erejüket, és erre Magyarországon lesz lehetőségük. Az október végi, Salgótarján környékén megrendezésre kerülő ifjúsági Európa-bajnokságot ugyanis kibővítették, és így a két ifjúsági korosztály (16, illetve 18 év alattiak) mellett a juniorok (20 év alattiak) is rajthoz állnak.

A mostani lesz az első hivatalos junior tájfutó Európa-bajnokság, amelyet az IOF egyelőre egyszeri eseménynek tervez, kimondottan a vb törlése miatt. Ugyanakkor elkezdték vizsgálni, hogy a jövőben van-e igény külön kontinenstornára is a korosztályban.

A magyar junior válogatott számára kedvező a döntés. Számos éremesélyes sportoló, köztük a 2018-ban junior világbajnoki címet nyerő Gárdonyi Csilla is rajthoz állhat így hazánkban a junior Eb-n. A férfi mezőnyben Jónás Ferenc és Szabó Marcell indul legjobb esélyekkel az érmekért. Mindkét 19 éves versenyző dobogón állt tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon, idén pedig hazai pályán bizonyíthatnak az idősebbek között.

Az újraindult hazai versenyszezonban augusztusban kerül sor a – május végén elhalasztott – középtávú és váltó ob-ra, amely egyúttal válogató lesz az ifjúsági és junior Eb-re.

Tovább

24 órás versennyel kezdődött a tájfutó idény

Egész napos megmérettetéssel vette kezdetét a hazai tájékozódási futóknál a 2020-as szezon. Az Ágasegyházán megrendezett versenyt a több klub legjobbjaiból összeállított, válogatott futókat is felvonultató, Big Br-O-thers nevű váltó nyerte. A váltóverseny mellett számos olyan futó is akadt, aki egyénileg teljesítette a pályákat 12 vagy 24 órán keresztül – adta hírül a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség.

A koronavírus-járvány miatt a tájékozódási futók tavaszi szezonját is törölni kellett, így a július 4-5-én megrendezett 24 órás váltóverseny volt az első komolyabb erőpróba az új idényben. Ennek megfelelően hatalmas mezőny állt rajthoz, összesen 83 csapatot és 17 egyéni indulót regisztráltak a szervezők. A mezőnyben szép számban képviseltették magukat a magyar válogatott legjobbjai: rajthoz állt például a tavalyi évben az Év Tájfutóinak választott Bakó Áron és Sárközy Zsófia, valamint a junior világbajnok Gárdonyi Csilla is.

Az Ágasegyháza határában fekvő terep önmagában is komoly kihívásokat tartogatott, mivel nyárra felnőtt az aljnövényzet az erdőkben, amely alaposan lassította a versenyzők futósebességét. Emiatt gyakran inkább megérte a hosszabb utat választani, csak hogy nyílt területeken vagy ösvényeken lehessen futni. A pályák hossza 2,5 és 12 km között alakult légvonalban, a versenyzők által valójában futott távok ezt mintegy 20-40 százalékkal haladták meg. Éjszaka sem állt meg a verseny, ekkor a futók fejlámpákkal futva küzdöttek a terepen. A hatfős váltók közül az a csapat győzött, amely a legtöbb pályát teljesítette sikeresen.

A papírformának megfelelően a két legerősebb névsorral rendelkező csapat küzdött a győzelemért. A Tabáni Spartacus legjobbjaiból összeálló, két felnőtt és három utánpótlás válogatott futót is felvonultató „Full mind1” csapat dominált az első órákban, ám szombat kora délután egy bokasérülés miatt elvesztették egyik legjobbjukat, így öten voltak kénytelenek folytatni a versenyzést. Ezt kihasználta a másik nagy esélyes, a „Big Br-O-thers”, ahol többek között a legutóbbi egyéni ob-t megnyerő Baumholczer Máté, valamint a felnőtt szövetségi kapitány Szerencsi Ildikó is a csapat tagja volt. Estére átvették a vezetést, az éjszakai pályák teljesítése után pedig már két kör előnnyel álltak az élen. Végül összesen 35 pályát teljesítve magabiztosan húzták be az egész napos váltóversenyt.


„Remek érzés volt kijönni ide, a hangulat tényleg nagyszerű volt. Mintha egy 10Milán vagy Jukolán, a világ legnagyobb tájfutó váltóversenyein lettünk volna, úgy néztünk elébe annak is, hogy majd éjszaka is futni fogunk. Aztán jött a sokk, a harmadik pálya után már mindenem fájt, szenvedtem, rettenetes élmény volt így végigcsinálni nekem” – nyilatkozta a győztes csapat legjobb futója, Baumholczer Máté.

Az egyéni versenyen Kovács Róbert diadalmaskodott 17 pályát teljesítve, ő a szlovén Boris Erzent és Kisházi Gábort előzte meg. A 12 órás váltók versenyét a Tabáni Spartacus „Elnökség” nevű csapata nyerte, míg ugyanitt egyéniben a hódmezővásárhelyi Kisháziné Zombori Erika teljesítette a legtöbb pályát.

Eredmények: 

 

24 órás váltóverseny:
1. Big Br-O-thers (vegyes klubokból, csapattagok: Baumholczer Máté, Szerencsi Ildikó, Fehérvári Dániel, Bogos Tamás, Tóth Adrián, Hajdu Martin), 35 teljesített pálya
2. Full mind1 (Tabáni Spartacus), 34 teljesített pálya
3. MOM Plus Ultra (MOM-Hegyvidék), 34 teljesített pálya

24 órás egyéni verseny:
1. Kovács Róbert, 17 teljesített pálya
2. Boris Erzen (szlovén), 15 teljesített pálya
3. Kisházi Gábor, 14 teljesített pálya

12 órás váltóverseny:
1. Elnökség (Tabáni Spartacus, csapattagok: Morandini Viktor, Tornai Szabolcs, Zai Bálint, Kálmán Imola, Rajmon Imola, Koren Anikó), 16 teljesített pálya
2. RÉDOSZ 1 (vegyes klubokból), 15 teljesített pálya
3. Oldtimerek (vegyes klubokból), 15 teljesített pálya

12 órás egyéni verseny:
1. Kisháziné Zombori Erika, 9 teljesített pálya
2. Juhász Gábor, 8 teljesített pálya
3. Szokol Dávid, 8 teljesített pálya

Tovább

24 órás versennyel rajtol a tájfutó szezon

Rekordszámú nevezés érkezett a minden második évben sorra kerülő 24 órás hazai tájékozódási futó váltóversenyre az idén, köszönhetően annak is, hogy a tavaszi szezon törlése után a hétvégi lesz az idei első komolyabb megmérettetés a tájfutók számára. A mezőnyben ott lesznek a legjobb magyar tájfutók, többen pedig egyedül vágnak neki az egész napos versengésnek.

Alföldi terepre látogat július 4-én, szombaton a hagyományos 24 órás váltóverseny, Ágasegyháza határában vágnak neki az indulók az embert próbáló kihívásnak. A hat főből álló csapatok első futói 10 órakor rajtolnak el, és egészen másnap délelőtt 10 óráig zajlik a verseny. A futókra 30-50 perces pályák várnak majd, a győztes pedig az a csapat lesz, amelyik a legtöbb pályát teljesíti a 24 óra alatt. A legjobbaknál már a taktikának is nagy szerepe lesz, hiszen a csapatvezetők feladata lesz eldönteni, hogy a különböző hosszúságú és nehézségi fokú pályák közül melyik futóhoz melyik illik legjobban. Egy futóra átlagosan négy óra versenyzés jut tehát, ennek egy része ráadásul éjszaka, a fejlámpák fényénél. A 24 órás futam mellett rendeznek 12 órást is azoknak, akik az egész napos versengést túl hosszúnak találják.

Összesen 100 indulója (egyéni és csapat) lesz a viadalnak. A 24 órás váltón 29 csapat fog összecsapni, a félnapos versenyben 54 váltó áll rajthoz, és lesz 17 egyéni versenyző is. A tájékozódási futásban nem gyakoriak az ilyen maratoni versenytávok, az ultrahosszútávú versenyek is ritkán hosszabbak 20-25 kilométeresnél, amit terepen mintegy 2-3 óra alatt tudnak a legjobbak teljesíteni.

A járvány miatt ki vannak éhezve a tájfutók, illetve mivel a Dél-Alföld Sportjáért Alapítvány uniós pályázatból rendezi a versenyt és így idén nincs nevezési díj, ezért hihetetlen erős a mezőny. Az utóbbi években 20-30 váltóval zajlott a verseny, idén 83 váltó és 17 egyéni futó indul, itt húztuk meg a létszámlimitet. Gyakorlatilag a teljes felnőtt-junior-ifi hazai elitmezőny részt vesz a versenyen, ami annak is köszönhető, hogy elmaradtak a világversenyek a nyáron” – nyilatkozta Szlávik Zoltán, a verseny főszervezője.

A rendezvény tájékozódási futó fesztiválként is szolgál majd. Péntek este például egy tájfutó bulival melegíthetnek a résztvevők a másnapi futásra. A 24 órás megmérettetés után hamarosan indul az egyéni versenyszezon is: július végén az Őrség Kupa nyitja a sort, augusztusban pedig minden hétvégén országos rangsoroló versenyt rendeznek. Feszített program vár tehát a legjobbakra, míg az érdeklődőknek számtalan lehetőségük lesz majd kipróbálni a sportágat.

Tovább