A szombati helyosztókat követően az 5. helyen végzett a női válogatott a Rugby Europe Trophy 7’s viadalon Budapesten.

A mieink a péntek esti vihar miatt a 4. csoportmeccsüket csak szombaton reggel játszották, Csehország ellen, ahol sajnos 32-5-ös vereséget szenvedtek. Ezt követően azonban Thomas Aponte csapata legyőzte Grúziát 17-7-re, így aztán a kora esti órákban, a női helyosztókon az 5. helyért küzdhetett a csapat Norvégia ellen. Végül a magyar szurkolók hathatós támogatása mellett, egy izgalmas és szoros mérkőzésen, 17-12-re diadalmaskodott a női válogatott. Ennek a sikernek, azért is volt nagy jelentősége, mert egy nappal korábban a csoportmérkőzésen 14-0-ra győztek a skandinávok.

„Abszolút pozitívan értékelem ezt a versenyt, igaz ma is kicsit nehezen indítottunk, csak a szokásos formánkat hoztuk, de az utolsó két mérkőzésen sikerült megmutatni azt, hogy mit tudunk. Hatalmas erőt adott, hogy hallottuk a magyar szurkolók folyamatos buzdítását. Itt voltak a családtagjaink, a barátaink, így ez hatalmas élmény volt. Azért is értékes ez az eredmény, mert egy generációváltáson vagyunk túl, nagyon sok a fiatal játékos, idén 5 újoncot avattunk.” -mondta a női válogatott csapatkapitánya, Vitéz Georgina.

A szombati napon a férfi válogatott is megkezdte szereplését, a csoportmeccsek során 26-7-re sikerült nyernünk az izraeliek ellen, ezt követően viszont egy erős ellenfél következett, Belgium, akik ellen 38-5-re vereséget szenvedtünk. A szombati utolsó mérkőzésen a  40-12-re kikaptunk a lettek ellen. A férfi válogatott vasárnap a helyosztókon folytatja a küzdelmet.

A háromnapos torna zöld Eb! A szervezők tájékoztatása szerint a kontinens bajnokságon kizárják a PET-palackok használatát, a közönség számára hűtött ivókutakat telepítenek, a sportolóknak pedig újratölthető kulacsokkal biztosítják a frissítést. A felszolgált élelmiszerek alapanyagai magyar termelői forrásból és magyar vállalkozók által feldolgozott és szervizelt szolgáltatás.

Az Eb mindhárom napján a belépés díjtalan. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS