A 2020-as esztendő legjobbjait jutalmazta a Nemzeti Versenysport Szövetség. Az NVESZ díjátadóján 11 versenyző részesült kitüntetésben. Átadták a Dr. Leyrer Richárd sportvezetői díjat is, amelyet kiemelkedő szakmai, sportdiplomáciai és sportágalapító tevékenységéért az aerobikos Sinkó Andrea érdemelt ki.

A koronavírus járvány sújtotta tavalyi évben csak töredékét rendezték meg a sport világversenyeknek, ezáltal az NVESZ-hez tartozó sportágakban is a szokásosnál kevesebb kiemelkedő eredmény születhetett 2020-ban. A keddi alkalmon kilenc sportág 11 világbajnoki vagy Európa-bajnoki érmesét díjazták.

Az eseményen került sor a Dr. Leyrer Richárd sportvezetői díj átadására. Erre az NVESZ elnöksége ezúttal Sinkó Andreát találta a legalkalmasabbnak. Az egykori kiváló sportoló alapítója volt a Magyar Aerobik Szövetségnek, dolgozott szövetségi kapitányként, edzőként pedig tanítványai számos érmet nyertek világversenyeken. Jelenleg a MOB Sportolói Bizottságának elnöke, vezetőségi tagja a MATSZ aerobik szakágának, tagja az Európai Torna Szövetség aerobik technikai bizottságának és legmagasabb minősítésű nemzetközi aerobik bíró.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke elmondta: rendhagyó, embert próbáló év van a sportágaik mögött, és reméli, hogy soha többé nem lesz ilyenben részük.

„A legtöbb tagszövetségünk versenyzői nem tudtak sem vb-n, sem Eb-n részt venni. Volt azonban egy-két sportág, amelyben rendeztek világversenyt, és az ezeken eredményes kiválóságok kaptak most elismerést”– nyilatkozta a sportvezető.

Az NVESZ első embere külön kiemelte, hogy először kapott Dr. Leyrer Richárd díjat női sportvezető.

„Sinkó Andrea kiváló munkát végez évek óta. Külön öröm, hogy ő lehet az első nő, aki átveheti ezt a rangos díjat” – tette hozzá az elnök. 

Az NVESZ 2020. évi díjazottjai:

Magyar Darts Szövetség: Kovács Patrik (WDF Virtual VB 1. hely), Kovács Patrik-Balló Sándor páros (WDF Virtual VB 2. hely)

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség: Győry Viktor (IDPA Európa-bajnokság 1. hely)

Magyar Grappling Szövetség: Puskás Boglárka (UWW Európa-bajnokság 3. hely)

Magyar Jet-ski Szövetség: Szabó Barnabás (UIM Európa-bajnokság 1. hely)

Magyar Karate Szakszövetség: Baranyi Zsófia (U21 Európa-bajnokság 1. hely)

Magyar Kutyasport Szövetség: Both Sebestyén (havas Európa-bajnokság 3. hely)

Magyar Motorsport Szövetség: Laczkó Máté (FIME Superstock 1000 Európa-bajnokság 1. hely)

Magyar Rádióamatőr Szövetség: Weisz László (Rádióforgalom VB 3. hely)

Magyar Testépítő és Fitness Szakszövetség: Ágoston Dorottya (UP Fitness Európa-bajnokság 3. hely), Nyircsák József (UP Bodybuilding Világbajnokság 1. hely)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS