Erőemelés – Megvannak a szövetségi kapitányok!

Összeállt az új szakmai stáb az erőemelőknél. A Magyar Erőemelő Szövetség által koordinált szakágakban versenyzők a világ legjobbjai közé tartoznak, így az erőemelés az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportágnak számít itthon.

A felnőtt férfi erőemelő-válogatott szövetségi kapitányává Fekete Miklóst nevezték ki. Az ifjúsági és junior erőemelő szövetségi kapitányi feladatokat Árvai István kapta meg, az Ifjúsági és junior fekvenyomóknál pedig Mészáros László irányítja a szakmai munkát. A felnőtt, masters fekvenyomó szövetségi kapitány Kromek András lett, míg a női vonalat dr.Lombosi Melinda viszi.  A masters férfi erőemelő szövetségi kapitányi tisztséget dr. Budai Balázs tölti be, a para-erőemelésben pedig Faragó Péter a kompetens szakember.
Közben több megállapodást is aláírt a Berke Lóránd elnök vezette szövetség. “Az idei évben megrendezett versenyek online élő közvetítéseit a Telenor Hipernet támogatja – az internet elérést és a hozzá kapcsolódó eszközöket a Telenor biztosítja majd a szövetségünk számára. Nézőink és szurkolóink nagyon fontosak számunkra, de tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben nem mindenkinek van lehetősége kilátogatni a versenyekre. Az élő közvetítésekkel a célunk, hogy összekössük a versenyt, illetve a versenyzőket a nézőkkel, szurkolókkal és hasonló élményt biztosítsunk számukra, mintha élőben lennének a helyszínen.” – olvasható a szövetség Facebook oldalán.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Cimke: ,

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás
Név*
E-mail*
Weboldal*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .