Az Európa Játékok programjára került a kick-box!

Ott lehet a kick-box a következő Európa Játékokon, amelyet 2023-ban rendeznek a lengyelországi Krakkóban. Az Európai Olimpiai Bizottság a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a kick-box bemutató sportágként részt vehet a kontinens “miniolimpiáján” – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A lehetséges programba kerülésről még 2019-ben egyeztetett az EOB akkori elnökével, az azóta elhunyt szlovén Janez Kocijancic-csal a WAKO kick-box világszervezet három képviselője: Roy Baker WAKO-elnök, Király István, az Európai Kick-box Szövetség magyar elnöke és Tomaz Barada, egykori kiváló versenyző, a Szlovén Olimpiai Bizottság tagja. Király István már a  tavaly nyári megbeszélést követően kijelentette: reális cél, hogy a kick-box ott legyen a 2023-as Európa Játékokon.

“Ez a hír is azt mutatja, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor a kick-box olimpiai részvételében bízunk” – így reagált a sporttörténelmi lehetőségre Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – “Az Európa Játékokon való szereplés is bizonyítja, hogy most már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is komolyan veszi a sportágunkat. Amikor 2018-ban a NOB elismerte a WAKO világszövetséget, ezzel gyakorlatilag a kick-boxot is, akkor azt mondtam, hogy beengedtek az ötkarikás játékok előszobájába. Most pedig már odaültettek az asztalhoz is” – tette hozzá a sportvezető.  

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Cimke: 

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás
Név*
E-mail*
Weboldal*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .