Erősödik itthon az OCR vonal. Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan SPORT, melyben a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeni. A hazai szövetség 2017-ben alakult meg, azóta egyre népszerűbb versenyeket bonyolítanak le a Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség tagszervezetei.

 

„Érdekes evolúción vagyunk túl. Annak idején terepakadáfutásra szakosodtunk, de látva a nemzetközi trendet, mi is követjük a közkedvelt OCR-vonalat” – mondja Stépán Zsolt, a hazai szövetség elnöke.

„Egyre feszesebbek a szabályok. Természetesen megmaradtunk valamennyire szabadidősportnak is, vagy ha úgy tetszik van szabadidősportos oldala az OCR-nek, de szépen lassan kikristályosodott egy élsportos réteg is. A napi munkában a szövetség felső vezetése rengeteget dolgozik azért, hogy Magyarországon minél több helyen legyenek minőségi OCR-versenyek és minél többen ismerjék meg a sportágat. fantasztikus munkát végez Rozina Tamás alelnökünk, de ide sorolnám Zimányi Gábort, és Tóth Viktort is. Minden szerénytelenség nélkül mondhatom: történelmi két év van mögöttünk, és még több siker áll előttünk, legalábbis mi nagyon bízunk benne” – tette hozzá Stépán Zsolt.

A sportágban itthon bajnoki és kupafutamokat rendeznek több távon. Ezeken a versenyeken bárki elindulhat, akik az adott viadal versenyszabályzatának eleget téve nevez. A hazai versenynaptár megtalálható az OCRSport.hu oldalon az alábbi linken: http://ocrsport.hu/versenynaptar/

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS