A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi kara évről évre hagyományosan szenzációs programokat kínál hallgatóinak, leendő reménybeli hallgatóinak, valamint Pécs város és a környékbeli sport iránt érdeklődőknek. Ezúttal február 20-án ’Sport, karrier, egészség’ címmel egy egész napos, tartalmában és hangulatában is egyedi konferencia keretében, Dr. habil. Oláh András dékán megnyitója után három nagy előadás és tizenkét interaktív szekció előadás lesz.

A plenáris ülésen a rekreáció hazai nagyasszonya, a PTE egyetemi tanára, prof. dr. Rétsági Erzsébet mellett két sztársportolóból sportmenedzserré vált fiatalember, az egykori olimpikon asztaliteniszező, a teqball operatív vezetője, Zwickl Dániel, valamint a magyar jégkorong válogatott legendás kapusa, a Vasas hoki szakosztályának első embere, Szuper Levente tart előadást – áll a Sportágválasztó Magazin beharangozójában.

A három szekcióban (üzlet és sport, üzlet és rekreáció; a mozgás, mint a prevenció eszköze; sport, szakember, sportszakember) többek között olyan neves sportemberek szólalnak meg, mint Bátor Gábor, a PTE ETK korábbi hallgatója, a Magyar Tekeszövetség frissen kinevezett főtitkára, Garami Zsolt, a legendás pécsi futballedző fia, a Dband magyarországi feje, Harsányi Gergely 179-szeres magyar válogatott kézilabdázó, a PTE ETK doktorandusz hallgatója, Horváth Kinga korábbi wakeboard Európa-bajnok, mint dietetikus, Reinhardt Ákos, az EMMI Sportirányítási és Sportfejlesztési főosztályvezetője, és Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton ügyvezetője.

Az előadók több mint kétharmada valamilyen formában direkten kötődik a Pécsi Tudományegyetemhez, többségük az Egészségtudományi karhoz. Az esemény házigazdája dr. habil. Ács Pongrác dékán-helyettes és dr. Elbert Gábor korábbi sport-szakállamtitkár, a PTE ETK oktatója.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS