Éremesővel és nem mindennapi közösségi élményekkel zárta a belgrádi uszonyosúszó világbajnokságot az immár 11-szeres világbajnok Senánszky Petra, és a tavaly óta magyar színekben versenyző, élete első felnőtt vb-jén szerepelt Bukor Ádám. Az egyéni számokban szerzett arany- és ezüstérmek mellett mindkét sportoló számára különlegesen kedves a váltókkal elért, nagy küzdelmek árán kiharcolt harmadik hely.

 

A korábbi évekhez képest visszafogott felkészülés mellett is megvédte világbajnoki címét Belgrádban minden idők legeredményesebb magyar uszonyosúszója, Senánszky Petra. A kétszeres Világjátékok-győztes sportoló 50 és 100 méter uszonyos gyorson is első lett, és fontos szerepet vállalt a magyar váltók várakozáson felüli teljesítményében is.

„A vb abszolút úgy sikerült, ahogy terveztük, talán még jobban is. Idén kicsit visszavettünk a felkészülés erősségéből, mert a tavalyi Világjátékok előtti időszak nagyon sokat kivett belőlem. Az egyéniben szerzett aranyak mellett külön örültem a 4×100-as vegyes uszonyos gyorsváltóban elért bronznak, mert bár bíztunk benne, hogy meglesz az érem, nem volt egyértelmű esély rá. A csapatmunka adott egy pluszt az amúgy is remek hangulatú versenyhez” – összegzett a 24 éves debreceni világklasszis, aki 2021-ben szeretne újra Világjátékokat nyerni, így jövő évtől ismét teljes erőbedobással edz majd.

Hasonló tervei vannak a múlt heti belgrádi uszonyosúszó vb másik magyar aranyérmesének, a 400 méteres felszíni úszásban diadalmaskodó Bukor Ádámnak. A 2017 óta Magyarországot képviselő fiatal felvidéki sportoló évek óta hármasával szerzi az aranyakat a világversenyeken, első felnőtt vébéje lévén azonban nem letört a 800 és 1500 méteren szerzett ezüstérem miatt sem.

 

„A 400 méter volt az első számom, ahol nagyon szép versenyben, jó hajrával tudtam leelőzni az olasz ellenfelet. Sajnos azonban tönkrement az uszonyom, és egy teljesen újjal kellett versenyeznem másnap, ez meg is látszott 1500 méteren, ahol második lettem. Ugyanakkor nagyon jól sikerült a 4×200-as férfi felszíni váltó, utolsóként ugrottam a vízbe, és az ötödikről a harmadik helyre hoztam fel a csapatot. Sőt, jobb időt úsztam, mint a 200 méteres egyéni szám bajnoka. Azért is remek érzés volt, mert most először váltóztam magyar színekben, és rengeteg biztatást is kaptam” – fogalmazott a szlovákiai Galántán élő és edző sportoló.

Bukor Ádám a nyár végén kezdi el a felkészülést a három év múlva tartandó Világjátékokra, ahová 200 és 400 méteren szeretne kijutni, és ha már ott van, akkor legalább egyszer felállna a dobogó tetejére is.

A magyar uszonyosúszó válogatott addig is büszkélkedhet az idei belgrádi világbajnokságon megszerzett 3 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmével.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS